Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Versengve lazíthattak a diákok a Dürer-napon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. november 09. 10:00
Versengve lazíthattak a diákok a Dürer-napon
Idén is megemlékeztek névadójukról a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában

A diákcsapatok versenyéről szólt a szünet előtti utolsó nap a Gyulai Dürer Albert Általános Iskolában. Az intézmény Dürer-napját 2004 óta rendezik meg minden évben az iskola névadójára emlékezve.

____Eredeti-060.JPG

A nyolcadikosok kampányműsorral szórakoztatták diáktársaikat a Dürer-napon

 Fotó: Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

Egész napos programsorozaton vehettek részt október 27-én az iskolások, akiknek különböző feladatokat kellett teljesíteniük. A diákok ügyességüket is próbára tehették, de szellemi kihívások is várták őket.  

Miután a nyolcadikos tanulók megkapták az iskola kulcsát, a napot látványos és szórakoztató kampányműsorral kezdték meg. A végzősök színes előadásokkal mutatták meg tehetségüket tanáraiknak és diáktársaiknak. 

A tanítás nélküli napon az iskolások egy kalandtúrán is részt vehettek, ahol az általuk összeállított játékos feladatokat teljesítették az osztályokban.

 

____Eredeti-328.JPG

 

A közösségi összetartozást hirdető rendezvényen zenés előadás, táncbemutató és sportprogram is várta a kicsiket és a nagyokat. Az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínházzal táncolni lehetett, a sportos percekről pedig a T2Ring Ökölvívó és Szabadidősport Egyesület gondoskodott.

A programok végét az ünnepélyes kulcsátadás jelezte, a napra pedig a sokak által várt sulidiszkó tett pontot. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)