Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Duatlonban arattak a gyulai diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. november 05. 14:15
Duatlonban arattak a gyulai diákok
Az Implom és a „Lila” iskola tanulói érmekkel térhettek haza a diákolimpiai döntőről

Marcali városa adott otthont a duatlon diákolimpia országos döntőjének október 21-én. Az országos seregszemlén a Gyulai Implom József Általános Iskola és a Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézményének fiataljai is rajthoz álltak.

____Eredeti-IMG-6615.JPG

Kiválóan szerepeltek a gyulai tanulók a diákolimpiai döntőben

 

A sorsdöntő versenyre való kijutásról a gyulai Göndöcs Benedek középiskolában megtartott megyei döntő gondoskodott, melyet október 3-án rendeztek meg. A marcali döntőbe a két iskola csapatai mellett egyéniben Szegedi Szintia és Molnár Balázs kvalifikálta magát.

A két kategóriában és négy korcsoportban megrendezett versenyen több mint ezer induló rajtolt el a bajnoki címért. A Pluhár János és Rácz Roland vezette fürdővárosi csapatot Szegedi Zsolt készítette fel a küzdelmekre, amelyek csapatban és egyéniben zajlottak.

A döntő eseményeit Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke is megtekintette, hiszen rövid kihagyás után a duatlon is visszakerülhetett a diákolimpiai sportágak közé.

Eredmények:

Egyéni: VI. korcsoport: Szegedi Szintia 1. hely (Andrássy Gyula Gimnázium), IV. korcsoport: Mokán Dominika 2. hely, Szegedi Szimóna 4. hely, Szegedi Vanda 5. hely. V. korcsoport: Molnár Balázs 4. hely és III. korcsoport: Veres Laura 8. hely.

Csapat: IV. korcsoport, lánycsapat: 1. hely Mokán Dominika (5. sz. iskola), Veres Virág (Implom), Szegedi Vanda (Implom) és Szegedi Szimóna (Implom). III. korcsoport, lánycsapat: 3. hely Veres Laura (Implom), Mócz Martina (5. sz. iskola), Papp Odett (5. sz. iskola) és az 5. sz. iskola III. korcsoport fiúcsapata: 8. hely Illik Patrik, Kurta-Kempf Milán, Kubik Heliodor és Cseke Gábor.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)