Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 50 évvel ezelőtt hunyt el Abdul-Vehap Ali „Abdula”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2017. október 24. 12:00
Időutazás Gyulán – 50 évvel ezelőtt hunyt el Abdul-Vehap Ali „Abdula”
Évforduló

50 évvel ezelőtt, 1967. október 8-án hunyt el Gyulán Abdul-Vehap Ali [„Abdula”] (született 1901-ben) fagylalt- és cukorkakészítő, cukrász. 1920-as években került Gyulára. Abdula, ahogy a gyulaiak szólították, Musztafa Zülbeár, cukrásznál volt alkalmazásban a Kossuth u. 37. szám alatt. 1932-től a maga készítette fagylaltot és cukorkát árulta a városban és a piaci napokon. Ahogy anyagilag megerősödött, előbb a Göndöcs-népkerttel szemben levő házban nyitott fagylaltozót, majd beljebb, a városközpont felé költözött az üzlete (a Stéberl-féle házba). 1948-ban üzletét felszámolta, a berendezéseket pedig hazavitte. Később, ahogy a politikai viszonyok lehetővé tették, házánál (Mágocsi utca) újra kezdte iparát, és jó minőségű fagylaltot árult egészen haláláig.

abdula felesége fagylaltkimérés közben

Fotó: Gyulai Hírlap

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)