Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagyon nem tetszett valakinek a Jobbik plakátja Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. október 22. 10:45
Nagyon nem tetszett valakinek a Jobbik plakátja Gyulán
Az egyik benzinkútnál lévő politikai hirdetménybe rondítottak bele ismeretlen elkövetők

Ismeretlenek megrongálták a Jobbik Magyarországért Mozgalom óriásplakátját. Csengeri Lajos, a gyulai alapszervezet elnöke és Dévényi-Dabrowsky Géza választókerületi elnök, a párt országgyűlésiképviselő-jelöltje sajtótájékoztató keretében írták vissza a korábban lemázolt szöveget a plakátra.

Kijavították a megrongált plakátot

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

– Úgy gondolom, hogy a pártok közötti küzdelemnek nem arról kellene szólnia, hogy egymás plakátját lemázoljuk. A Jobbik soha nem tett ilyet, és ezt elvárjuk politikai ellenfeleinktől is. Annál is inkább, mert látjuk azt az irgalmatlan plakátdömpinget, amit közpénzen a kormány Soros György ellen folytat – mondta el Dévényi-Dabrowsky Géza.

Csengeri Lajos elmondta, már hetedik éve a Jobbik helyi alapszervezetének elnöke, illetve a párt önkormányzati képviselője.

– Mi soha nem támadtuk más pártok reklámanyagát. Sajnálatosnak tartom, hogy mások idáig jutottak – hangsúlyozta a Jobbik önkormányzati képviselője.

Az eset kapcsán a Jobbik Magyarországért Mozgalom gyulai alapszervezete bejelentést tesz a rendőrségen. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)