Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tök jót mulattak a Mágocsi úti oviban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. október 21. 09:00
Tök jót mulattak a Mágocsi úti oviban
Idén is megkoronázták a tökkirályt

Idén is megrendezte Tök jó mulatság elnevezésű óvodai napját a Mágocsi úti óvoda. Az október 20-án megtartott délutáni programon töklámpásokat faragtak az apukák, a csoportszobákban pedig az édesanyák barkácsoltak az apróságokkal. A folyosókon elhelyezett asztalokon finom és különleges őszi édességeket kínáltak a látogatóknak, és nem maradt el a legkisebb, a legszínesebb és a legfélelmetesebb tökök díjazása sem.

 amíg a gyerekek az édesanyjukkal barkácsoltak, az édesapák neki is láttak a töklámpások faragásának

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A helyszínen megtudtuk, hogy a rendezvény célja az őszi betakarítási munkálatokkal való megismerkedés, ami két héten át zajlik az intézményben. Az őszi eseménysorozat zárónapján szervezik meg a „tökös” mulatságot, amire már a szülőket is várja az évszakot ünneplő csapat.

Nagy Attiláné tagintézmény-vezető lapunknak elmondta: a gyermekek a hét folyamán ismereteket és tapasztalatokat szereznek az őszi termésekről, és amennyire lehet, megismerkednek a tökfajták sokoldalú felhasználási lehetőségeivel.  

– Ez az időszak mindig nagyon szórakoztató, mert a kicsik játékos tevékenykedés és mozgás során tapasztalják meg a természet szépségét és fontosságát. Változatos eszközök, anyagok felhasználásával fantáziadús alkotások készülnek, gyermekeink kiélhetik alkotó kedvüket. Ezeken túl humoros, pozitív érzelmeket kiváltó irodalmi alkotásokkal ismerkedhetnek, mesék mondókák, versek, bábdarabok megfigyelése során, ráadásul hangulatos zenékkel és dalos játékokkal is kiegészül a program – tette hozzá Nagy Attiláné.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az óvoda tagintézmény-vezetője kiemelte: a vidám családi délután célja a közösen végzett tevékenykedés, játék során az érzelmi nevelés, a közösségi érzés fejlesztése, az összetartozás átélése. A szülők süteményeket visznek, amiket a vendégek megvásárolnak. Ez most különösen fontos, mert az óvoda kis csapata éppen ugrálóvárra gyűjt.  

A tökfaragó verseny minden évben nagyon sikeres és kedvelt színfoltja a napnak. A szülőkből szerveződött zsűri idén is kiválasztotta a díjazott az alkotásokat. A legnagyobb tök tulajdonosa lett a tökkirály, akit a helyszínen méltóképpen meg is koronáztak. 

A délután folytatásában a helyi művészeti iskola néhány tanulója tánccal szórakoztatta az egybegyűlteket, majd a világító mécsesek, töklámpások fényében megkezdődött a táncos mulatság.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)