Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Trónközelben a gyulai asztaliteniszezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 18. 11:30
Trónközelben a gyulai asztaliteniszezők
Gyulai Asztalitenisz Klub–Békési TE II. 14–4

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság Dél-Alföld csoportjában a Gyulai Asztalitenisz Klub csapata a Békési TE II. együttesével mérkőzött meg október 14-én. A negyedik fordulóban a gyulaiak tovább szerették volna növelni győzelmeik számát.

____Eredeti-P1240405.JPG

Kiválóan kezdte a szezont a gyulai asztalitenisz-csapat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A fürdővárosi gárda százszázalékos mérleggel fogadta ellenfelét, hiszen mind a három bajnoki fordulóban győztesen távozhattak az asztalok elől. A Békési TE egy győzelemmel és két vereséggel érkezett a „várvárosi” csatára.

A Vajda Attila vezette hazai együttes már az első öt játékból négyet megnyert, így tudatosítva a gyulai játékosokkal teletűzdelt vendégekben az erőviszonyokat.

Győztesek: Styr György 4, Dihel Mihály 3, Forgács József 3, Sarkadi Árpád 3 és a Sarkadi és Forgács alkotta páros.

A Gyulai Asztalitenisz Klub továbbra is hibátlan a bajnokságban, ahol egyelőre csak rosszabb aránya miatt kénytelen lemondani a trónralépésről.

A fürdővárosi pingpongosok pozitív előjelekkel utaznak Jászberénybe, a tabella ötödik helyén álló NGS-UNION JASE gárdája elleni párharcra. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)