Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Beérett a munka a Démusz-csapatnál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 17. 11:30
Beérett a munka a Démusz-csapatnál
Várfürdő-Gyulai Termál FC–Méhkeréki SE 1–2 (0–1)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában a Várfürdő-Gyulai Termál FC csapata a Méhkeréki SE együttesét látta vendégül október 15-én. A telt házasnak ígérkező derbin a szurkolók által biztatott hazai együttes döntetlenszagú mérkőzésen bizonyította jelenét és jövőjét.

Helytálltak a hazai szurkolók előtt a gyulai focisták

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Várfürdő-Gyulai Termál FC: Démusz, Bogár, Czirok, Nagy, Kukla, Repisky (Bozó), Fülöp, Susánszki (Kádár), Jimoh, Kormány (Konyecsni) és Tövisháti. Csere: Harman, Sáss, Kollát és Kovács. Vezetőedző: Démusz Zsolt.

A büfé tippje: A lelátó ezerfejű Cézárjának ítélete alapján nem sok jó várt a kupamérkőzésen alapos verésben részesült gyulai gárda tagjaira.

Az összecsapás gyászszünettel kezdődött, a gyulai futball elvesztett törzsszurkolójának, a jelenlévők Fekete Imrének áldoztak egyperces néma csenddel.

Mint azt Démusz Zsolt vezetőedző elmondta, csapatának az őszi szezon legnagyobb kihívását jelentő mérkőzés sikeres megvívása volt a célja.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Az első félidő elején a vendégcsapat irányította a játékot, a hazai gárda igen komoly taktikai fegyelmet valósított meg. A védelem sikeresen állta a sarat, de ahogy telt az idő, úgy nyílt ki a Démusz-csapat támadójátéka is. Ez több remek lehetőséget hozott a fürdővárosiaknak, ám gólt mégis a méhkeréki csapat jegyezhetett.

A 38. percben egy kiváló szögből elvégzett szabadrúgást vállalt magára az extermálos Nagy Gergő, aki szemre is tetszetősen zúgatta be a labdát a gólvonal mögé (0–1).

A második játékrész már bátrabb gyulai támadójátékot hozott, ami a több gólszerzési lehetőségben is megmutatkozott. Ekkor már teljesen kiegyenlített volt a játék képe, a magabiztos éllovas már korántsem volt magabiztos. A hazai szurkolók által biztatott hazai együttes alaposan felnőtt a feladathoz.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A 60. percben egy pillanatnyi figyelmetlenség után Nagy újra betalált tavalyi csapatának (0–2).

A hátrányban lévő hazai gárda tovább robogott, és a lelkes játék a 78. percben Konyecsni révén vált góllá (1–2).

A gól még jobban megtolta a „várvárosiak” szekerét, ám több gólhelyzet után sem sikerült kiegyenlítenie a Démusz Zsolt vezette alakulatnak. A Várfürdő-Gyulai Termál csapata tisztes helytállás után utazhat a közvetlen rivális Mezőhegyesi SE otthonába.

– Amit ígértünk, úgy gondolom, teljesítettük, még ha ez pontokban nem is mutatkozik meg. Büszke vagyok arra, amit ezek a srácok az elmúlt két hétben produkáltak! Úgy látom, a fiatal csapatom most érkezett meg a felnőttfoci világába – nyilatkozta a vezetőedző. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)