Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csak egy csapat maradt állva a leány-serdülőbajnokságban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. október 16. 15:30
Csak egy csapat maradt állva a leány-serdülőbajnokságban
Gyulasport NKft.–Kiskunmajsai KC 27–13 (12–7)

A leány-serdülőbajnokság negyedik fordulójában a Gyulasport Nkft. csapata a Kiskunmajsai KC együttesét fogadta október 12-én. A listavezető fürdővárosi gárda ellenfelének esélyt sem adva gyűjtötte be a két pontot.

____Eredeti-P1250206.JPG

Veretlenül menetelnek a gyulai lányok a bajnokságban

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulasport NKft.: Hudák, Balázs E. 2, Tóth M. 4, Bicskei B. 7/3, Kovalovszki J. 6 /5, Anderlik A. 3, Felczán Cs. Csere: Gyetvai, Papp B., Szegedi SZ. 3, Braun D., Csukás O. 2, Juhász Zs., Kertes S. és Németh Cs. Edző: Majorné Horváth Izabella.

Majorné Horváth Izabella vezette fürdővárosiak három mérkőzésből hármat nyerve léptek trónra a harmadik fordulóban, így magabiztosan várták a táblázat hatodik helyén ácsorgó ellenfelüket.

A hazai gárda esélyeshez méltón kezdte a mérkőzést, és rögtön magához ragadta a kezdeményezést. A kőkeményen védekező gyulai falat csak nehezen tudták feltörni a vendégek, míg a fürdővárosi támadások rendre góllal fejeződtek be. Az első félidő 15. percében már 9–2-es hazai vezetést regisztrálhattunk, amit tovább tudtak vinni a második félidőre is. A remek kapusteljesítménynek, valamint Kovalovszki Jana és Bicskei Borbála góljainak köszönhetően fölényes győzelemmel ért véget az elég egyoldalú ütközet.

A Gyulasport NKft. serdülőcsapata újabb győzelmének köszönhetően, egyetlen százszázalékos csapatként, továbbra is a tabella élén áll.

A következő körben Majorné Horváth Izabella együttese a dobogó harmadik fokán helyet foglaló PC Trade Szeged KKSE II. gárdájához utazik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)