Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik negyedévét összegezte a Békés Megyei Kormányhivatal

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterHÍREK • 2017. október 16. 15:00
Harmadik negyedévét összegezte a Békés Megyei Kormányhivatal
Takács Árpád: a kormányhivatal jogszerű, szakszerű, költséghatékony és gyors döntéseket hoz

Sajtótájékoztató keretében értékelte a harmadik negyedév és az elmúlt időszak eredményeit a Békés Megyei Kormányhivatal. Október 16-án Takács Árpád, a kormányhivatalt vezető kormánymegbízott összegezte az eddig elvégzett munkát, valamint előretekintett, és beszámolt arról, is hogy milyen a feladatok várnak rájuk az év hátralévő részében.

sárosi tamáskrizsán anetttakács árpádrákóczi attilapántya imre és bakos pál

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

A kormánymegbízott elsőként személyi változásokról számolt be: a kormányhivatal főigazgatói posztját Rákóczi Attila tölti be szeptembertől, aki ezt megelőzően az agrár- és vidékfejlesztést támogató főosztályt vezette. Augusztusban Krizsán Anettet nevezték ki igazgatónak, aki jogászként, gyámhivatali vezetőként, valamint járási hivatalnál tevékenykedett korábban. Szeptember 1-jén Bakos Pál lett az élelmiszerlánc-biztonsági és földhivatali főosztály vezetője, valamint a megyei főállatorvos tisztségét is ő tölti be a továbbiakban. Utolsóként Mitykó Robertát mutatták be, aki a kormányhivatal sajtóreferense lett a közelmúltban.

Takács Árpád kiemelte, hogy a külső kommunikáció alapvető és meghatározó eleme a munkájuknak, amelyet újragondolnak az év végéhez közeledve. Konkrétabb kommunikációs terveket fognak létrehozni, amelyek kapcsán három fő feladatuk van: a stratégiai célok és eredmények bemutatása sajtótájékoztatók és közlemények útján, az elvégzett szakmai feladatok bemutatása és az eseménykommunikáció, amely a kormányhivatal társadalmi életben való részvételt fogja bemutatni.

– Az elmúlt időszakban folytattuk az egységes jogalkalmazást biztosító szakmai iránymutatások és protokollok kidolgozását, és a reagálóképességünk növelésére tett intézkedéseinket. Megkötöttük azokat az együttműködési megállapodásokat, amelyek széleskörű szakmai és társadalmi bázist adnak a kormányhivatal tevékenységének, valamint megkezdtük január 1-jétől a hatályban lévő, általános közigazgatási rendtartásra való felkészülést. Ezen feladatok február 16-án tűztem ki a hivatal elé.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy négy pilléren nyugszik a kormányhivatal tevékenysége: a felkészített, professzionális személyi állományon, a szakmai szövetségek és kamarákon, mint stratégiai partnereken, az önkormányzatokkal való viszony újragondolásán, valamint a szakképző intézményekkel való párbeszéd és együttműködés újraszabályozásán.

Megtudtuk, hogy az elmúlt negyedévben vizsgálták a bürokráciacsökkentés hatásait, ebből pedig kiderült, hogy a tavalyi év ezen szakaszához képest tíz százalékkal több, közel 910 ezer ügyfél fordult meg a kormányhivatalokban, és az ügyek száma is nőtt 2016-hoz képest: 759 ezer döntést hozott a hivatal. A sommás eljárás bevezetésével – amely azt jelenti, hogy nyolc napon belül döntést kell hozni egy ügyben – az ügyek több mint 80 százalékát sikerült lezárni a megadott időn belül.

 

a harmadik negyedév munkáját takács árpád összegezte

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Márciusban több illeték és igazgatásszolgáltatási díj is megszűnt, így többek között évente kétszer díjmentes a természetes személyek számára a tulajdoni lap lekérdezése – ennek köszönhetően 20 százalékkal több lekérdezés volt –, a hatvanöt év felettieknek ingyenes lett az útlevéligénylés, ezzel 30 százalékkal emelkedett a kérelmek száma.

– A kormányzat társadalmi és gazdaságpolitikája eredményes, az ügyfelek élnek a lehetőségekkel, a kormányhivatal pedig jogszerű, szakszerű, költséghatékony és gyors döntéseket hoz – mutatott rá dr. Takács Árpád.

Az elmúlt időszakban megköttetett a megállapodás az agrárkamarával, megjelentek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások: a megyében jelenleg nyolc olyan beruházás van, amely a kormánymegbízott elsődleges feladata. Stratégiai partnerséget kötöttek a Szent István Egyetem szarvasi karával, amely az utánpótlás biztosítása miatt fontos, valamint a vadászkamarával, az építészkamarával és a gyulai büntetés-végrehajtási intézettel is.

A KEHOP-projektek megvalósítására az utóbbi években 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő összeget nyert a kormányhivatal. A cél az volt, hogy tíz középületet újítsanak fel, amelyekkel növelték volna az energiamegtakarítást és felhasználását. Azóta megújult a gyomaendrődi és békési járási hivatal, valamint még idén három épületet átadnak uniós forrásból, de a hazai forrásokból is szánnak a felújításokra.

– Nagyon fontos előrelépésnek tartom, hogy a gördülékenyebb ügyintézéshez – a miniszterelnökség támogatásával – több mint 25 millió forint támogatásban részesültünk egy mobil kormányablak létrehozására. Ez azt jelenti, hogy jellegéből adódóan, ez a busz bárhol jelen tud lenni, így részt vehetünk nagyobb rendezvényeken, de ott lehetünk kisebb településeken is, ahol az időseknek, mozgáskorlátozottaknak szükségük lehet arra, hogy ügyeket intézzenek.

Az álláskeresők száma folyamatosan csökken Békés megyében, hiszen 2017 augusztusában 11091 fő volt a nyilvántartott álláskeresők száma, amely az előző hónaphoz képest 365 fővel csökkent. A harmadik negyedévben összesen 1877 fő részére nyújtott munkaerőpiaci segítséget a kormányhivatal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot írt ki a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, amellyel a munkahelyteremtést akarták támogatni. Ötvenhárom pályázat benyújtása történt meg, amelynek segítségével 285 új munkahely és további 482 megőrzése valósulhat meg. Megtudtuk, hogy tovább folytatódnak a GINOP-programok, az év végéig befejeződnek a TOP-projektek fejlesztési szakaszai, október 19-én pedig egy nemzetközi konferenciát tartanak Munkalapú tanulás a felnőttképzésben címmel.

– Állategészségügyi szempontból lényeges, hogy Magyarország, így Békés megye is, visszanyerte a „madárinfluenzától mentes” besorolását. Az afrikai sertéspestis kapcsán átdolgoztuk a járványügyi készenléti terveinket, a szükséges oktatásokat megtartottuk, ezáltal elértük, hogy egy rendkívüli, élelmiszerláncbiztonsági eseményekkel foglalkozó tervet működtetünk.

A következő negyedév feladati között az egyik legfontosabb, hogy október 16-tól a Magyar Államkincstár megkezdi a 2017. évi egységes kérelmek alapján a támogatási előlegfizetést. Bővülni fognak a kormányablakok – terveznek egyet a békéscsabai vasútállomásra –, de az is cél, hogy folyamatosan bővüljön a kormányablakokban intézhető ügyek száma. További együttműködésekre is lehet számítani, valamint folyamatosan képzik a hivatalok dolgozóit is.

A sajtótájékoztató végén Sárosi Tamás, a Népegészségügyi főosztály vezetője, Pántya Imre, a társadalombiztonsági és foglalkoztatási főosztály vezetője, valamint a sajtótájékoztató összes résztvevője összegezte röviden saját osztályának a negyedéves munkáját.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)