Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bordás Mirabellt köszöntötték

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. október 13. 17:15
Bordás Mirabellt köszöntötték
Az apróság augusztusban 3260 grammal jött világra

Mirabell, szülei és Kiss Tamásné önkormányzati képviselő

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Bordás Mirabellt köszöntötte a gyulai városvezetés képviseletében Kiss Tamásné, a választókerület képviselője október 13-án.

A köszöntésen az apróság mellett édesanyja és édeapja is részt vett, akik átvették az újszülött ajándékait: a névre szóló, egyedileg hímzett babaruhát, a virágcsokrot és Póka György egyik festményét.

Az eseményen kiderült, hogy a kis Mirabell nagyon jó baba, és noha még csak néhány hónapos, már majdnem átalussza az éjszakákat. Édesanyja azt is elárulta, hogy gyermekük nevét az utónévkönyvből választották ki. 

– Én a fiúnevekért feleltem, így lányneveken nem is gondolkodtam. Mirabell apukája három nevet mutatott nekem, a kislányunké egyből megtetszett, könnyű volt választani – mesélte a különleges név történetét a fiatal anyuka. 

Az apróság augusztusban 3260 grammal jött világra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)