Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Családi napra várták az időseket Gyulaváriban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. október 07. 12:30
Családi napra várták az időseket Gyulaváriban
A 6. számú idősek klubjának rendezvényén több mint százan vettek részt

Családi napot tartottak a gyulavári Bay Zoltán általános Iskola tornatermében a 6. számú idősek klubja szervezésében. A több mint 10 éve minden esztendőben megrendezett esemény most először a város apraja-nagyja számára is nyitott volt. 

____Eredeti-IMG_8149.JPG

Számos programmal várták a megjelenteket a szervezők

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

Mint megtudtuk, a családi napra mindegy 130 jegyet adtak el a szervezők. A helyszínen Guti Lászlóné telephelyvezetővel beszélgettünk, aki kérdésünkre elmondta, hogy a köszöntők után sokféle meglepetésprogrammal várják a megjelenteket.

– Színes előadásokkal készültünk mára. Elsőként a gyulavári idősek klubjának tagjai fognak verselni és énekelni, majd egy 96 éves ellátottunk, Tóth Imréné mond el egy verset, amit legutoljára 86 évvel ezelőtt szavalt el, akkor még gyermekként. A programok sorában a néptáncbemutató lesz az utolsó – emelte ki.

 

____Eredeti-IMG_8146.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A rendezvény polgármesteri köszöntővel indult. Görgényi Ernő hangsúlyozta, hogy azért fontosak a hasonló rendezvények, mert azok összehozzák a családokat, amelynek tagjai emlékezetes élményekkel lesznek gazdagabbak egy-egy ilyen közös délelőtt után.

– Ez a kezdeményezés a városban mindeddig példa nélküli, pedig ez az esemény legalább egy nagyon fontos célt tud megvalósítani: összehozza a generációkat. Egy családban a legszebb pillanatok talán azok, amikor együtt lehetnek a nagyszülők, a gyerekek és az unokák – emelte ki  városvezető.

A köszöntő után kezdetét vette a műsoros délelőtt, majd a családi napot finom ebéd és délutánba nyúló tánc zárta.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)