Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Díjazták a Nagy Olvasási Kihívás nyerteseit

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. KULTÚRA • 2017. október 05. 11:00
Díjazták a Nagy Olvasási Kihívás nyerteseit
Huszonhat felnőttet és hét gyermeket ismertek el október 4-én

A nagy sikerre való tekintettel idén sem maradhatott el a Mogyoróssy János Városi Könyvtár Nagy Olvasási Kihívása. A feladat – amely februárban indult – egyszerű: van egy huszonöt könyvből álló lista, kategóriákra bontva, amelyen végig kell haladniuk a résztvevőknek a megadott időn belül. Az olvasmányok lehettek szabadon választottak, de a könyvtár dolgozói is összeállítottak egy listát, amely a vállalkozó kedvűeket segítette.

Értékes ajándékokkal díjazták a kicsiket és nagyokat 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

– Huszonöt tétel, azaz huszonöt könyv van a listán, amelyet el kell olvasnia a résztvevőknek – mondta Dézsi János, a könyvtár igazgatója. – Idén is sokan kezdték el a kihívást, sokan is teljesítették, összesen huszonhat felnőtt és hét gyermek. Kapkodnunk is kellett a fejünket, hogy hogyan fogunk tudni mindenkit díjazni, de a támogatóinak hála, ez ebben az évben is sikerült.

– Amikor útjára indult ez a nemes kezdeményezés, akkor engem az vezérelt, hogy a 21. században, amikor mindenünk a digitalizáció, akkor a gyermekeket próbáljuk arra nevelni, hogy ne csak a digitális világban éljenek, hanem a könyvek világában is. Pedagógusként is azt gondolom, hogy a könyveknek mindig lesz értékük, állandósságot képviselnek. A legfontosabb, hogy a fiatalok olvassanak, hiszen ez által fejlődik a gondolatviláguk, a szókincsük és a fantáziájuk is – emelte ki Kónya István alpolgármester, a rendezvény fővédnöke.

 

kónya istván szerint, a könyvek állandósságot képviselnek

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

A díjakat Kónya István és Szurovecz Kitti írónő adták át, értékes nyeremények pedig többek között Gyula Város Önkormányzatától, a könyvtártól, a Gyulahús Kft.-től, az Ajándékgyár Kft.-től és magánszemélyektől is érkeztek. A gyermekek közül Elekes Grétának, Marksteiner Mirának, Molnár Eszternek, Orosz Ákosnak, Orosz Bertalannak, Serfőző Annának és Nicoara Eszternek sikerült teljesítenie a kihívást. A felnőttek kategóriájában Arató Ildikót, Balog Béla Lászlónét, Balog Bernadettet, Borgulya Editet, Brandt Szilveszternét, Czirják János Tivadart, Dormán Daniellát, dr. Dósa Gábornét, Dudaszeg Évát, Fábián Ferencnét, Hrabovszkiné Jenei Anikót, dr. Illyés József Gyulánét, Kóráné Maróti Katalint, Lobó Jánost, Mihály Andreát, dr. Nagy Emőkét, dr. Oroszné Honfi Valériát, Öcsödi Lászlót, Reisz Ádámnét, dr. Szalai Katalint, Száva Józsefnét, Szeidlerné Doba Máriát, Széllné Tóbiás Katalint, Turbucz Anikót, valamint Szilágyi Erzsébetet díjazták.

A program ezzel nem ért véget, hiszen a díjkiosztó után Szurovecz Kittivel találkozhattak a rajongói. A gyomaendrődi születésű – tehát Békés megyei – írónő riporterként és újságíróként kezdte pályafutását, 2010 óta pedig női könyvek írásával is foglalkozik. A Gyémántfiú trilógia első részéért a Libri Aranykönyv díját kapta meg. Emellett olyan kötetek fűződnek a nevéhez, mint a Smink nélkül vagy a 2016-ban megjelent Hópelyhek a válladon.

 

a díjátadás után szurovecz kitti írónővel (jobb oldalon) találkozhattak a rajongók

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)