Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Időutazás Gyulán – 70 évvel ezelőtt született Tímár Béla

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Nagy Éva • MAGAZIN • 2017. október 03. 12:00
Időutazás Gyulán – 70 évvel ezelőtt született Tímár Béla
Évforduló

70 évvel ezelőtt, 1947. október 8-án született Gyulán Timár Béla (meghalt 1989-ben) színész, rendező. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben kapott színészoklevelet. A Madách Színházhoz szerződött, amelynek haláláig tagja volt. 1988-ban megszerezte az operarendező diplomát is. Jellemformáló ereje már első szerepeiben is kitűnt, humorérzéke, kitűnő színpadi mozgása a legkülönbözőbb szerepekre tették alkalmassá. 1975-től szerepelt a Szentendrei Teátrum előadásain. 1982-ben, a Játékszínben rendezte Csukás István és Darvas Ferenc Ágacska című mesejátékát. Ő írta és rendezte a Kék öböl című gyermekmusicalt. A tv-ben rendezője volt az Alpesi történet című rövid játékfilmnek (1985).

tímár béla és bencze ilona az egy szerelem három éjszakája című darabban

Forrás: Madachszinhaz.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)