Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tanyanapot tartottak Bicerén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. október 02. 14:00
Tanyanapot tartottak Bicerén
Az összejövetelen a külterületek közvilágításáról és az utak állapotáról is szó volt

Az önkormányzatot Alt Norbert képviselte a rendezvényen 

Fotó: Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete

Tanyanapot rendeztek a bicerei Nyíri-tanyán szeptember 30-án. A hagyományosnak mondható találkozón a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete egyeztetett a gyulai városvezetést képviselő Alt Norbert alpolgármesterrel.

Nyíri Mihály, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy a délutáni program sikeres volt, hiszen azon több fontos, a környéket érintő kérdésben is tudtak egyeztetni a városvezetővel.

Az elnök hozzátette, hogy idén is elsősorban a közvilágítás és a járható utak kérdése keresnek megoldást.

– Általában ez a két fő témánk, hiszen az utakat rendszeresen fel kell tölteni. Természetes, hogy ahol ez megvalósult, ott elégedettebbek a lakók, ahol nem, ott válaszokat várnak arra, hogy mikor valósulhat meg egy-egy fejlesztés. Ez alkalommal is ez történt. Ígéretet kaptunk arra, hogy a jánoszugiak hamarosan még több közvilágítási lámpatestet kapnak – részletezte Nyíri Mihály. Hozzátette: az összefogás nagyon fontos egy-egy hasonló területen, és úgy látja, hogy a csapatmunkát az önkormányzat is értékeli.

– Nemrégiben az egyik utat szerettük volna könnyen járhatóvá tenni Bicerén. A kavicsos felületet kialakításához az itt lakók csaknem 250 ezer forintot gyűjtöttek össze. Örömünkre szolgált, hogy az önkormányzat ebben is partner volt, így megduplázta azt az összeget, amit mi összegyűjtöttünk – emelte ki az elnök.

Az eseményen felmerült annak kérdése is, hogy a tanyavilágban élőket nem olyan mértékben érinti a rezsicsökkentés, mint a belváros lakosait. Ennek oka a résztvevők szerint főként az, hogy a legtöbben tűzifával fűtenek a külterületen, melynek ára – a gázéval szemben – nem csökkent. Csonka György, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének alelnöke az eseményen azt javasolta: gyűjtsenek aláírásokat annak érdekében, hogy a kormány keressen megoldást a kompenzációra, így hamarosan elindulhat a külterületi összefogás. Ennek első lépéseként személyesen keresik majd fel a tanyavilágban élőket az aláírásokért. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)