Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szeptemberben kevesen vesznek sütni való tököt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. szeptember 29. 07:30
Szeptemberben kevesen vesznek sütni való tököt
Azoknak a gazdáknak, akik nem tudtak locsolni, jelentős termésátlag-csökkenéssel kellett számolniuk

120–150 forintos kilónkénti áron kapható a sonkatök

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Ősz elején gyenge a sütni való tök iránti kereslet – nyilatkozták lapunknak a gyulai piacon árusító termelők.

Volt olyan gazda, akinél gyenge termést hozott a sonkatök, de olyan standossal is beszéltünk, aki a terméshozammal és a minőséggel is elégedett volt.

Az árusok elmondták, a nyári aszályos időjárás nem tett jót a növénynek. Azoknak, akik nem tudtak locsolni, jelentős termésátlag-csökkenéssel kellett számolniuk – tették hozzá.

A helyi piacon két-három héttel ezelőtt kezdték el árulni a sonkatököt, kilója 200 forintba került. Jelenleg 120–150 forintos kilónkénti áron kapható a növény. Néhány termelő szerint a kabakos ára később akár 100 forintig is lemehet. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)