Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Főnixmadárként kelt újra a gyulai férfi kézilabda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 26. 12:30
Főnixmadárként kelt újra a gyulai férfi kézilabda
A Gyulai SE kézilabda szakosztályának utánpótlás csapatai is a siker útjára léptek

Még a nyári holtszezonban is lázas munka zajlott a Gyulai SE kézilabda szakosztályának háza táján. Nem kisebb feladat várt a vezetőségre, mint a gyulai férfi kézilabda utánpótlásának újraszervezése.

Az U12-es csapat is sikerrel vette az akadályokat

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A feladat hatalmasnak tűnt, hiszen három különböző korosztály gyermekeit kellett szárnyaik alá venniük: biztosítani kellett számukra a személyi, tárgyi, infrastrukturális és anyagi feltételeket. A komoly szervezői és pályázati munkának köszönhetően iskolakezdésre minden feltétel adott volt, így mind a három csapat elindulhatott a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett bajnokságokban.

Mint azt Turek Tamás elmondta, úgy tűnik, az eddig elvégzett kemény munka máris meghozta gyümölcsét, hiszen több csapatuk is villámrajtot vett a versenyeken.

Az U14-es gárda szeptember 16-án kezdte meg szereplését a gyermekbajnokságban. Érdekesség, hogy a kiírásban részt vevő csapatok kéthetente mindig egy bizonyos napon és helyszínen találkoznak egymással, vagyis a sorsolás adta ellenfelekkel. A Gyulai SE csapata első ellenfeleként az Orosházi FKSE és a Kondorosi KK csapatait kapta. A Turek Tamás vezette együttes számára mind a két mérkőzés parádés győzelemmel ért véget.

Eredmények: Gyulai SE–Orosházi FKSE Linamar I. 36–5, Kondorosi KK–Gyulai SE 19–27.

– Fiataljaink, rendkívüli egyéni teljesítményükről és tudásukról tanúságot téve, lenyűgöztek a Békéscsabai Mester Klubban összegyűlt riválisaikat és szurkolókat – értékelt Turek Tamás.


Az U12-es korosztály gárdája hazai környezetben fogadhatta ellenfeleit szeptember 24-én. A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban a Makói KC és a Szentesi FKC csapatával néztek farkasszemet a fürdővárosi együttes tagjai. A fürdővárosi kézilabdás palánták mindkét ellenfelüket alapos verésben részesítették.

Eredmények: Makói KC–Gyulai SE 11–26, Gyulai SE–Szentesi FKC 25–8.

– A hazai környezetnek vagy inkább a jó nevelőmunka és példaértékű szorgalom párosának köszönhetően a kisebbek is kimagaslottak mezőnyükből. Kortársaikhoz képest már érettebb és szervezettebb játékrendszert alkalmazva, magabiztosan múlták felül aktuális ellenfeleiket. Egyénileg, de csapatkent is remek teljesítmény nyújtottak, ami joggal teheti bizakodóvá a kézilabda helyi kedvelőit – elemezte az eredményeket Turek Tamás.

Az U14-es gyermekbajnokság következő fordulójának a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok ad majd otthont, így népes szurkolótábor előtt játszhatnak majd a fürdővárosiak.

– Ugyan az eredmény ezekben a bajnokságokban másodlagos, mivel itt a minőségi játéklehetőség és a versenyrutin megszerzése a fontos, azonban rendkívül büszke vagyok a fiúkra és az eredményükre. Jó látni, hogy Gyula városában ilyen tehetséges gyerekek élnek, ilyen kincsek várnak arra, hogy valaki felszínre hozza őket. Azonban ez komoly felelősséggel is jár, edző kollegáimmal azon leszünk, hogy ezek a tehetségek ne vesszenek el, és a lehető legjobban felkészítsük őket. Hosszú távon az a célunk, hogy egy felmenő rendszert építésünk ki, melynek végén a felnőtt férfi csapat áll – összegezte a csapatok teljesítményét Turek Tamás.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)