Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Simán letudták első mérkőzésüket a gyulai asztaliteniszezők

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. szeptember 18. 15:30
Simán letudták első mérkőzésüket a gyulai asztaliteniszezők
Gyulai Asztalitenisz Klub–Eötvös DPSE Orosháza II. 14–4

Az NB III. Alföld csoportjában szereplő Gyulai Asztalitenisz Klub csapata az Eötvös DPSE Orosháza együttesét fogadta szeptember 16-án. A bajnokság első fordulójának összecsapásán sima hazai siker született.

____Eredeti-P1240405.JPG

Jól kezdték a bajnokságot a gyulai asztaliteniszezők

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az NB III.-as asztalitenisz-bajnokság 2017/2018-as szezonjában tizenegy klub küzd a végső bajnoki címért. A fürdővárosi csapat egy fiatal játékossal erősítette keretét. Roszik Bence az előző évben Orosházán az NB II.-ben pallérozódott. Az pingpongosok célja, hogy az élmezőnyben lépést tartsanak a legjobbakkal. Érdekesség, hogy Mezőberény és Békés csapatában több gyulán nevelkedett játékos is szerepel.  

Az első fordulóban lejátszott mérkőzésen az orosházi csapat nem tudott teljes létszámban kiállni, de igyekeztek megnehezíteni az első két pont megszerzését.

Gyulai pontszerzők: Sarkadi Árpád 4, Styr György 4, Roszik Bence 2, Forgács József 1, valamint a Dihel Mihály és a Styr György alkotta páros.

– Egyesületünk továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet a tehetségek felkutatására, az utánpótlás nevelésre. A korábban meghirdetett pingpongsulira még várjuk a jelentkezőket – mondta el lapunknak Vajda Attila asztalitenisz-szakedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)