Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hűvösebb, változékonyabb idő lesz a jövő héten

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. szeptember 10. 17:30
Hűvösebb, változékonyabb idő lesz a jövő héten
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti

Lehűlésre, változékonyabb időre kell készülni a jövő héten, a maximumok egyre inkább 20 Celsius-fok körül alakulnak majd. Emellett többször várható eső és erős, viharos szél is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az ország legnagyobb részén több órára kisüt a nap. Emellett napközben néhol – főként nyugaton – kora estétől egyre több helyen zápor, zivatar is várható. A szél megélénkül, többfelé meg is erősödik, zivatar környezetében, valamint estétől a Dunántúlon egyre nagyobb területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 13–19, a legmagasabb hőmérséklet 27–32 fok között valószínű.

Kedden is erős, több helyen viharos lehet a szél. Emellett eleinte többfelé, majd főként északkeleten, keleten várható eső, zápor, főként keleten, északkeleten helyenként zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban 13–20 fok lehet. Napközben 17–24 fokig melegszik a levegő.

Szerdán kezdetben délen néhol lehet még zápor, de később csapadék már nem valószínű, napos idő várható. A minimumhőmérséklet 7–13 fok között valószínű. A nappali maximumok 20–25 fok között alakulnak.

Csütörtökön eleinte túlnyomóan derült, napos idő várható. Délután, este viszont már főként a Dunántúlon és északon szórványosan zápor is lehet, és több helyen erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-15, a legmagasabb hőmérséklet 23–28 fok között valószínű.

Pénteken a kezdetben még erős szél fokozatosan mérséklődik. Eleinte főként a Dunántúlon és északkeleten eső, zápor még valószínű, majd megszűnik a csapadék. A leghidegebb órákban 10–16 fok lehet. Napközben 16–22 fokig melegszik a levegő, keleten lesz a melegebb.

Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett több helyen alakulhat ki záporeső. A minimumhőmérséklet 9–14, a maximumhőmérséklet 19–25 fok között valószínű.

Vasárnap szórványosan alakulhat ki záporeső, és helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 10–16, a legmagasabb hőmérséklet 20–26 fok között alakul – olvasható az előrejelzésben.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)