Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Svájci szakember nézett szét a gyulai Almásy-kastélyban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2017. szeptember 08. 14:00
Svájci szakember nézett szét a gyulai Almásy-kastélyban
A Musėum de Neuchâtel nyugalmazott igazgatója elismerően beszélt a látogatóközpontról

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Svájci szakember tesztelte az Almásy-kastély kiállítását – írta az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. hivatalos oldala, a Gyulakult.hu.

Mint arról beszámoltak, Christophe Dufour, a Musėum de Neuchâtel nyugalmazott igazgatója elismerően beszélt a fürdővárosi látogatóközpontról.

– Le vagyok nyűgözve, hiszen egy egészen új típusú múzeum jött létre, az életmód és a kor leírása, bemutatása nagyon jól sikerült – nyilatkozta a látogató a portálnak.

Azt is megjegyezte, hogy a kiállítás berendezésekor nem volt könnyű dolga a szakembereknek, hiszen a kastély eredeti berendezési tárgyai megsemmisültek.   

A svájci vendég Gyulával kapcsolatban úgy fogalmazott: a vár és a kastély a fürdővel együtt nagyon erős potenciált jelent. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)