Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szilvalekvárt főznek a hétvégén Németvároson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. augusztus 30. 15:15
Szilvalekvárt főznek a hétvégén Németvároson
Az érdeklődőket szeptember 2-án várják a a „Máriás” házba

Újra lekvárfőzésre várják Németvároson a gyulaiakat és a fürdővárosba látogatókat szeptember 2-án. A Németvárosi Szilvalekvárfőzés és Szilvalekváros Sütemények Versenye elnevezésű eseményen idén is németesen főzik majd a lekvárt, ahogy a helyi németek nagyszülei is tették.

____Eredeti-GYHRCSD_0001__1_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A kétnapos program szeptember első napján indul a németvárosi óvoda udvarán, ahol „Rozmaringos zuher” keretében a gyerekek és az arra vállalkozók szilvát magvalnak majd, és akinek marad energiája, azt az ugrálóvárakon vezetheti le. Délután ugyanitt a Németvárosi Óvoda új járdáját és csoportöltözőjét is felavatják.

Szeptember 2-án, szombaton indul az esemény „szilvalekváros” része a „Máriás” házban, ahová reggel 7 órától várják a lelkes szilvalekvárfőzőket. Az eseményen 10 órakor köszöntőt mond Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, majd Kónya István alpolgármester nyitja meg a rendezvényt. A folytatásban a németvárosi óvodások és a Gyulai Implom József Általános Iskola tanulói adnak műsort.

Délelőtt 11 órakor ciberét kóstolhatnak a látogatók, melyhez Kepenyes Pál és Cseke István szolgáltat zenés műsort, 12 órától pedig babgulyásra várják a jelenlévőket. Ebéd után a helyszínen csőrögét sütnek egy régi recept alapján, majd 13 órakor a Kolibri együttes ad elő romantikus filmzenéket. Kora délután, 13.30-kor zsűrizik majd a beérkezett szilvalekváros süteményeket, és ugyanekkor eredményt is hirdetnek.

A nap folytatásában, 14 órakor az Erkel Ferenc ifjúsági Fúvószenekar lép fel, majd 15.30-kor szilvalekváros parasztkenyeret kóstolhatnak a régi ízek kedvelői. A tervek szerint 16 órakor készül majd el a helyben rotyogó lekvár, ezzel zárul a németvárosi rendezvény.

Mittag Mónika, az esemény szervezői – Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a K. Schriffert Hagyományőrző Kör – képviseletében kiemelte: a program ideje alatt 10 és 15 óra között a gyermekeket népi játszóházba várják. Azt is hangsúlyozta: a szilvalekváros sütemények versenyére idén is szeretettel várnak minden sütni szerető háziasszonyt. A hagyományos szilvás és szilvalekváros süteményeket az esemény napján, délelőtt kell a helyszínen leadni a minden nevezőnek.

GYULAI HÍRLAP • 2017. augusztus 30. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)