Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hajszál híján aranyat repült a magyar csapat a Szabadonrepülő Világbajnokságon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. augusztus 26. 17:00
Hajszál híján aranyat repült a magyar csapat a Szabadonrepülő Világbajnokságon
A gyulai Nótáros Attila egyéniben a 22. helyen fejezte be a versenyt

Szentesen adtak randevút egymásnak a világ szabadonrepülő modellezői augusztus 6. és 12. között. A világeseményen Nótáros Attila, a Dobos István Modellező Klub versenyzője is megröptette gépmadarát. 

A gyulai modellező és versenygépe

Forrás: Nótáros Attila 

A F1A kategóriában versenyző Nótáros Attila saját építésű modelljével szállt szembe az ellenfelekkel és az időjárással. Ahogy azt a gyulai pilóta elmondta, a verseny lebonyolítása okozott némi nehézséget.

– A mi kategóriánk versenyzett az utolsó napon, ami azért volt hátrányos, mert napról napra egyre rosszabbodott az időjárás.

Az erős szélben 39 ország modellezője eresztette el repülőjét, Argentínából és Kínából is érkeztek versenyzők. Az F1A kategóriában 113 induló volt. Az időjárással erősen megküzdő mezőny öt startra kapott lehetőséget, melyek során legfeljebb három percig körözhettek a levegőben a modellek. Az indulóknak egy startrontási lehetőségük volt, a következő hibánál nulla másodpercet számítottak be.

Nótáros Attila remekül teljesített, hiszen mind az öt alapstartja sikeres volt, ami 28 versenyzőnek sikerült. A döntőrepülések után a fürdővárosi modellezőt eredménye a 22. helyre repítette.

A csapatversenyben is harcba szálló fürdővárosi modellező gárdája igencsak közel állt a teamek versenyének megnyeréséhez. A tízéves kora óta modellező Nótáros Attila két másik társával együtt az utolsó startig versenyben volt a bajnoki címért. Végül a piros-fehér-zöld csapat igen kis eltéréssel a 10. helyen fejezte be a viadalt. A győztes francia 2822-es eredmény és a magyar csapat 2700-as ideje között csak igen minimális volt a különbség, ami akár behozható is lett volna.

– Ketten már teljesítettük a saját startunkat, ám a csapatunk harmadik tagja sajnos kétszer is rontott, így nulla másodpercre értékelték teljesítményét. Így a győzelem helyett be kellett érnünk a tízedik helyezéssel – idézte fel a döntő részleteit Nótáros Attila.

Az egyéniben világbajnoki 4. helyet, csapatban pedig világ és Európa-bajnoki címet szerzett gyulai pilóta nem pihen, hiszen több hazai verseny áll még gépe előtt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)