Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Országosan ismert karikaturisták alkotásai Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. augusztus 25. 16:00
Országosan ismert karikaturisták alkotásai Gyulán
Jeney Klára és Fábry János kiállítása augusztus 28-án nyílik meg a művelődési központban

Jeney Klára Liszt Ferencről készült karikatúrája 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Két országosan ismert karikaturistának, Jeney Klárának és Fábry Jánosnak nyílik kiállítása augusztus 28-án, hétfőn 17 órakor a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban.

Jeney Klára az 1990-es évek elején kezdett el rendszeresen rajzolni, mestere Korga György festőművész volt. Elsősorban grafikákat és portrékat készített, a karikatúrarajzolást az 1990-es évek közepén kezdte el. Munkái 1995-től jelentek meg különböző lapokban, folyóiratokban, többek között a Magyar Nemzetben és a Kereskedelmi életben. A művész vezetőségi tagja a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztályának. Rendszeresen részt vesz a karikaturisták kiállításain, munkái külföldi tárlatokon is szerepelnek. Elsősorban a szociális és egészségügyi témák érdeklik.

Fábry János a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Magyar Iparművészeti Főiskolám szerzett iparművész diplomát. A főiskolán a rajzot Litkei József és Eigel István festőművészek, az anatómiát egy évig Barcsay Jenő tanította neki. 1971-től tagja a Művészeti Alapnak és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, 1990 óta pedig MÚOSZ-tag. Az első karikatúrái 15 éves korában jelentek meg, azóta – iparművészeti tevékenysége mellett – rendszeresen publikál, bel- és külföldi kiállításokon vesz részt. 1990-ben elnyerte az I. Nemzetközi Karikatúrafesztivál Nagydíját. A művész a MÚOSZ Magyar Karikatúraművészeti Szakosztályának elnöki tisztségét is betöti. 

Az írók, költők és komponisták a karikatúrában című tárlat szeptember 17-ig látogatható a földszinti galériában. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)