Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „Műfajilag” besorolatlan közlekedési eszközök jelentek meg a gyulai utcákon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • MAGAZIN • 2017. augusztus 02. 15:30
„Műfajilag” besorolatlan közlekedési eszközök jelentek meg a gyulai utcákon
A 21. századi ember járműveivel a KRESZ egyelőre nem foglalkozik

A Segway, City Board (mini Segway), a Future Skateboard (elektromos gördeszka) és az E-scooter (elektromos roller) turistacsalogató közlekedési eszközként jelent meg a nagyvárosokban, a hegyvidéken és Gyulán, de keresettségüket illetően ma már felérnek a tömegközlekedési járművekkel. 

____Eredeti-SAM_4019.JPG

A bringóhintó sem egyszerű eset

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Mit sem sejtve sétálgattunk az Élővíz csatorna partján, amikor hirtelen sosem látott berregő masinák, önjáró és repülő gépek, földön guruló teremtmények száguldoztak el mellettünk. Egyetlen félrelépés akkor és ott tragikus következményekkel járhatott volna. Mi megijedtünk, a furábbnál furább eszközökön közlekedő fiatalok viszont úgy suhantak tovább a gyulai utcán, át az autóknak fenntartott úttesten, mintha semmi rossz nem történhetne. Se velük, se másokkal. Pedig dehogynem!

Szerkesztőségünkbe naponta érkeznek olyan rendőrségi hírek, baleseti tudósítások, amelyek a segédmotorral ellátott biciklik, e-kerékpárok veszélyére hívják fel a figyelmet. A legtöbb esetben ugyanis a csendes gyilkosoknak is nevezett járművek helyváltoztatása zajtalan, gyakran a járókelőknek fenntartott sávon történik, és maguk sem tudják, biciklik-e, avagy inkább motorkerékpárok. A gyalogos már csak azt szokta velük kapcsolatban észrevenni, hogy valami, ami se nem moci, se nem ember, fellökte, elütötte. Statisztikák szerint az e-biciklik tavaly jelentős mértékben megnövelték a halálos balesetek számát.

A legfőbb kérdés tehát, hogyan kell a 21. századi kényelmi eszközökkel közlekedni? Nem beszélve az újabb tehermentesítő csodákról, amelyekkel sokan talán még csak nem is találkoztak. Ilyen lenne a már Gyulán is hódító kétkerekű, kormánnyal ellátott önegyensúlyozó Segway (aminek főként kanyargós lejtőn és tömegben haladva nem örül a járókelő), a kistesója, a Mini Segway (ennek nincs kormánya, csak talpa), az elektromos gördeszka és az e-roller. A Segway-t leszámítva mindenikre igaz, hogy a KRESZ előírásai egyelőre rá nem érvényesek. Vagyis: vezethető kedvünk szerint, akár össze-vissza is.

Hivatkozni ugyan lehetne arra, hogy a sima, emberi erővel hajtott görkorcsolya, gördeszka és roller gyermekjátéknak minősül, nem járműnek, ezért nyugodtan használhatja a járdát, egyértelmű: a benzinmotorosok és az elektromos meghajtásúak teljesen más kategóriát jelentenek, az általuk elért sebesség is sokszorosa a klasszikusnak.

Az egyetlen kivételről, a Segwayről viszont mindenképp tudni érdemes, hogy amennyiben 300 W teljesítménynél kisebb motor hajtja, kerékpárnak számít, vagyis a kétkerekű biciklikre érvényes szabályokat kell betartania. Ez azt jelenti, hogy a városi közlekedésben csak az úttest jobb szélén közlekedhetne, vagy ha van, akkor a kerékpársávon, kerékpárúton.

Tehát figyelem! Segway járdán sem haladhat, nem viselkedhet gyalogosként, Gyulán sem, csak akkor, ha annyira rossz a burkolat minősége, hogy kerékpározásra alkalmatlan.

A beazonosítatlan, teljes szabadságot élvező szállítóeszközök közé sorolhatnánk a bringóhintóra hajazó Beerbike-ot, a sörbiciklit is, amellyel a fürdővárosban ugyan még nem találkoztunk, de igyekezzünk felkészülni rá. Mert ami késik, nem múlik.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)