Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Keresik az év tanyáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. július 31. 15:00
Keresik az év tanyáját
Pályázatot hirdetett a Földművelésügyi Minisztérium

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az Év Tanyája díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni – jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten. 

Elmondta, az idén indított díjjal a minisztérium a természeti környezettel összhangban lévő, a tájba és az adott térségbe illeszkedő, mások számára is mintául szolgáló tanyát kíván magas szintű elismerésben részesíteni. 

Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt hat évben a Tanyafejlesztési programban hazai forrásból 8,1 milliárd forint támogatást adott 1691 pályázatnak tanyafejlesztésre.

V. Németh Zsolt kiemelte, hogy az Év Tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksolni az erre a célra létrehozott Facebook-oldalon lehet majd.

Az államtitkár részletezte, hogy Az év tanyája pályázat bírálati szempontjai között szerepel a tanyajelleg megléte, az adott térségre jellemző tájjelleg, a környezetkímélő gazdálkodás, a más tanyákon is alkalmazható fenntarthatóságra törekvés, a nyitott porta, az őshonos és tájjellegű állat- és növényfajták jelenléte.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy ezzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.

A pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztési és vidékstratégiai főosztályára kell beadni nyomtatott formában vagy elektronikusan az erre a célra létrehozott azevtanyaja@fm.gov.hu email címen, ahol választ lehet kapni a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.

A részletes pályázati felhívás megtalálható a kormany.hu honlapon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)