Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fürdővárosi játékvezetői körkép

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 24. 10:30
Fürdővárosi játékvezetői körkép
A sípmesterek is készülnek a bajnoki rajtra

Javában tart a labdarúgócsapatok építkezése az őszi szezonkezdetre. A játékosokon túl azonban a mérkőzések nagyon fontos szereplői, a bírók is alapos munkával készülnek fel a pontvadászatokra. A játékvezetők felkészülésének folyamatáról Kurucz Andrást, a gyulai Városi Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Testületének elnökét kérdeztük.

____Eredeti-P1220188.JPG

Kurucz András

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az MLSZ Békés Megyei Játékvezetői Bizottságának elnökségi tagjaként is a labdarúgást szolgáló szakember elmondta, a játékvezetőkre szigorú szabályok vonatkoznak. Eszerint minden fél évben teszteken kell megfelelniük, amelyek elméleti és fizikai követelményeket is tartalmaznak.

– Az elméleti rész bemagolása azért is nagyon fontos, mert az utóbbi egy évben jelentősen változtak a szabályok, és ezzel a sípmestereknek mindig tisztában kell lenniük.

A „sporik” a fizikai felmérésekre általában egyénileg készülnek fel, de Gyulán a Békés Megyei Játékvezetői Bizottság edzésterve alapján közös tréningekre is van lehetőség. Ezeken felül minden héten csütörtökön Békéscsabán központi edzésekkel is segítik a sípmestereket. A követelmények teljesítéséhez nagyon komoly felkészülés szükségeltetik, mivel ha valaki nem abszolválja ezeket az előírásokat, nem vezethet mérkőzést.

Jelenleg a megyében körülbelül kilencven játékvezető tevékenykedik, ami Kurucz András szerint kevés, hiszen van olyan hétvége, amikor nyolcvan mérkőzésen is tevékenykedniük kell.                 

– Gyulára visszatérve elmondhatjuk, hogy vannak tehetséges fiataljaink, akik igazán nagy jövő előtt állnak, állhatnak. Nagy örömünkre Csatári Tibor most került be az NB I.-es asszisztensi keretbe, Csonka Bence az NB II.-es játékvezetői keret tagja, Flinta Zoltán pedig az NB III.-as keret asszisztensi feladatait látja el, nem beszélve az NB. I.-es futsal feladatairól.

Megyei szinten működő játékvezetők: Bálint Zoltán, Szelezsán György, Szűcs Zsolt, Baráth János, Krajcsovicz Zsolt, László István, Szatai Ádám, Szigeti Gábor, Boda László, Czirok Sándor, Takács János, Tóth Kristóf, Vágási Pál, Zsótér Róbert, Baranya Tamás, Hermanovszki Kristóf, Kimpián István és Tamás Gergely.

– Nagy reményekkel nézünk az idén végzett Bálint Kata működése elé, aki abbahagyva az aktív labdarúgást, teljes szélességgel a játékvezetés felé fordult. A városi bajnokság lebonyolításánál és egyéb feladatainknál Domokos András, Csató Miklós és Kurucz András segítségére támaszkodhatunk.

Sportdiplomácia terén sem áll rosszul a Békés megyei bírótársadalom. Megyebíró János az NB I. legjobban foglalkoztatott ellenőre, Csonka János és Kurucz András személyében pedig két képviselője is van Gyula városának a megyei irányításban, akik egyben ellenőrként is tevékenykednek.

Kurucz András szerint egy jó játékvezetőnek a fizikai és elméleti felkészültségen túl rátermettnek és irányító habitusúnak is kell lennie, hiszen egy bírónak irányítania kell az eseményeket és uralnia kell a játékot.

– A mai futballban sajnos a csapatok vezetői és játékosai a játékvezetőkre tolják át azt a felelősséget, amit egyébként régen saját maguk viseltek egy-egy gyengébb produkció után. Ennek a nyomásnak csak a tökéletes mentalitású egyének tudnak ellenállni. Ugyanakkor arról sem szabad elfelejtkezni, hogy a bíró is ember, ő is tévedhet.

Aki elhivatottságot érez eme „szakma” iránt, annak először egy alapszintű tanfolyamot kell elvégeznie. Sikeres vizsga után az újonc besorolású sípmesterek az utánpótlás-mérkőzéseken, majd a megyei szintű bajnokságokban próbálhatják ki erejüket, szerezhetnek jártasságot. Aki feljebb tud lépni, azt a szakembert már a nemzeti bajnokságok kihívásai várják, és természetesen a hazai csúcs az NB I.-es játékvezetés.

– Nagy szeretettel várjuk a leendő kollégák jelentkezését, hiszen a futball varázsához „szükséges rosszként” mi is hozzá tartozunk!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)