Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Hubertusz című darabot mutatják be a várszínpadon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • KULTÚRA • 2017. július 21. 10:30
A Hubertusz című darabot mutatják be a várszínpadon
A július 24-i előadás a rendszerváltás idejét, a változásra készülő emberek vágyait idézi meg

részlet a darabból

Fotó: Szajkó Tibor

A Kárpátaljai Megyei Drámai Színház előadását, Zelei Miklós Hubertusz című darabját mutatják be július 24-én, hétfőn 20.30-tól a várszínpadon, a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiváljának keretében.

Az 1956. november 4-i, Magyarország elleni szovjet invázió hatvanadik évfordulójának előestéjén tartotta Zelei Miklós Hubertusz című drámájának ősbemutatóját a beregszászi társulat, így emlékezve az ellenállókra. Az előadás megidézi a rendszerváltás idejét, a változásra, az új világra készülő emberek vágyait és gyanútlanságát.

A cselekmény Budapesten 1957-ben és 1989-ben történik. Az események gyors egymásutánban követik egymást. A váratlan fordulatokban gazdag dráma temetéssel kezdődik: a forradalmi harcok tevékeny résztvevőjét, a meggyilkolt csepeli martinász Montág Ernőt temetik. Koporsója mellett szerelmese, Kapás Juli, az újpesti Törekvés kenyérbolt tizenhét éves eladója olvassa föl az elbúcsúztató imát. A temetés után az 56-os forradalom vérbefojtását követő idők embervadászai lelkileg kerítik kézre Kapás Julit, azzal a céllal, hogy elvezesse őket a még szabadon lévő, fiatal forradalmárokhoz.

Az előadást Berettyán Nándor rendezi, a főbb szerepekben mások mellett Kacsur AndrástBalogh Mariannát és Ferenczi Attilát láthatjuk. Jegyeket 2500 forintért válthatnak az érdeklődők.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)