Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Százperces író-olvasó találkozó helyszíne volt a Százéves cukrászda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. július 18. 17:30
Százperces író-olvasó találkozó helyszíne volt a Százéves cukrászda
Csitáry-Hock Tamás lélekkönyveit és szívérintéseit is elhozta Gyulára

Civil kezdeményezésre érkezett Gyulára Csitáry-Hock Tamás újságíró, író és blogger. A Mosolykönyvek szerzőjét Giricz Magdolna hívta meg a Százéves cukrászdába egy százperces beszélgetésre, felolvasásra, amire július 17-én lapunk is meghívást kapott. 

____Eredeti-iro-olvaso__1_.JPG

Csitáry-Hock Tamás az életből és a hétköznapokból meríti gondolatait

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Giricz Magdolna a Csitáry-Hock-könyvek lelkes olvasójaként hívta meg Gyulára a székesfehérvári írót, aki az összejövetelre könyveit is elhozta. Az elsőt 2009-ben kezdte írni, egy hölgynek ajánlotta, s a világhálónak köszönhetően nagyon gyorsan népszerűvé vált. A Facebook-on a mai napig frissül a Mosolyhíd című oldal, amelynek 23 ezer kedvelője van. Azóta kiadott még jó néhány kötetet, minden évben egy újabbat, további kettő pedig megjelenésre vár. A hozzá legközelebb álló „szívérintéseket” angol és olasz nyelvre fordíttatta le, mert a közeljövőben a külföldi olvasótábort is meg szeretné érinteni.

Néhány soros motivációs gondolatait Csitáry-Hock Tamás az életből meríti, a hétköznapokból, és mindabból, ami ezt meghatározza, de legfőképpen a szeretetből és a szerelemből. Sikerének épp ez a titka. A nő és a férfi közti mágikus kapcsolat, a mosolyvarázs, a szívérintés és a lélekegyüttlét örök téma, sokakat foglalkoztat, bíztat és erősít. A nagy érdeklődésre való tekintettel a közeljövőben személyiségfejlesztő és önismereti tréningeket is tart majd, elsőként a fővárosban, aztán vidéken is.

 

____Eredeti-iro-olvaso__5_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Rajongói megkeresésre megfordult már Londonban és Tel Avivban, Nagyváradon és Marosvásárhelyen, a hazai nagyvárosokban, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Nyíregyházán, több kisvárosban, az egri börtönben, Mosonmagyaróváron rengetegszer, és mindenütt nagy-nagy szeretettel fogadták. Volt, hogy egy teljes általános iskola diákserege is részt vett az olvasóival szervezett találkozón. Meglepetésként érte, hogy sorait tankönyvben és munkafüzetben egyaránt megtalálhatta, de ismert rockegyüttes is merített már ihletet könyveiből.

Azt mondja, sokáig kereste önnön hangját, amíg rátalált arra a formába, amelyből műfajt teremtett. Író akart lenni, és lett. Amióta elindult a saját útján, nem érez fájó nekifeszülést, nem kínozza már a csakazértis, minden megy magától, könnyen és boldogítón. Amikor eszébe jut egy-egy gondolat, azonnal papírra veti. Magyarország legnagyobb gyulai lengőhintáján időzve is készített jegyzetet, amely majd bekerül valamelyik leendő kötetébe.

 

____Eredeti-iro-olvaso__7_.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Csitáry-Hock Tamás írói pályafutása nem előzmények nélküli, felmenői között laptulajdonosok, nyomdatulajdonosok és újságírók is voltak. Azt állítja, rendületlenül hinnünk kell abban, amit el szeretnénk érni, s fontos az is, hogy egyetlen percig se ítéljük magunkat bukásra. Sose induljunk el azzal, hogy nem fog sikerülni, ne az akadályokra figyeljünk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy legyőzhetetlennek, inkább tegyünk meg mindent azért, hogy álmaink megvalósuljanak. Csakis ilyen hozzáállással lehetünk eredményesek.

A szerző életérzéseivel, napi gondolataival a már említett közösségi hálón találkozhatnak, ugyanitt választ kaphatnak kérdéseikre, s leadhatják rendeléseiket. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)