Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elsőre kettes, avagy van hova építkeznie a fürdővárosi csikócsapatnak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 16. 09:30
Elsőre kettes, avagy van hova építkeznie a fürdővárosi csikócsapatnak
Várfürdő-Gyulai Termál FC – Békéscsaba 1912 Előre 1–4 (1–1)

A Várfürdő-Gyulai Termál FC felkészülési mérkőzésen fogadta a Békéscsaba 1912 Előre FC csapatát július 15-én. Az alaposan kicserélődött hazai együttes szépszámú kilátogató szurkoló előtt játszotta le első mérkőzését.

Támadásban az új generáció

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyula: Kajári., Szűcs, Kádár, Nagy, Kukla, Tövisháti, Sós, Bozó, Kormány, Bozsó és Kolláth. Csere: Démusz, Juhász, Hoffmann, Pataca, Zámbó, Repiski, Juhász, Fülöp, Tokai, Susánszki, Sáss, Kovács és Márta. Vezetőedző. Démusz Zsolt.

A fürdővárosi csikócsapat még a felkészülés legelején jár, így egyfajta villám erőpróbának szánta a csapat vezetőedzője, Démusz Zsolt. A címben szereplő kettes érdemjegy kettős jelentésű, hiszen egyfelől a vendégcsapat győzött, így az az ember ért el találatot, aki a kettes rublikát húzta be totószelvényén. A kijelentés másik jelentése pedig az, hogy bár látványos és szemre is tetszetős felvillanásai is voltak a Démusz-csapatnak, hibái miatt kénytelen volt fejet hajtani riválisa előtt.  

Az első félidő felében csak kereste magát a fürdővárosi alakulat. A mérkőzés ezen szakaszában szinte a térfelét sem tudta elhagyni a kék-fehér együttes. A szervezetten játszó szomszédvári csapat több ígéretes akciót tudott átvezetni a fürdővárosi védelmen. A félidő második periódusban azonban megtalálta játékát a hazai tizenegy is. Ebben a periódusban két kapura lövés és egy gól jelezte, hogy kellő ütemben halad a július 10-én megkezdett építkező szakasz. Az 1–4-re elveszített összecsapás erősen rávilágított a fürdővárosi gárda gyenge pontjaira, de az már biztos, hogy amint elkészül az új gyulai futballcsapat, igazán látványos produkcióra lesz majd képes.

 

____Eredeti-P1220084.JPG

A góllövés már megy

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A látottak alapján egyértelmű, hogy a tavalyi legfőbb hibát már kiküszöbölték, hiszen rögtön az első mérkőzésen sikerült az ellenfél hálójába találni. Kormány Levente szemre igen tetszetős akció után vágta labdáját a békéscsabai kapuba.

Mint azt Démusz Zsolt a „várvárosiak” szakembere is jelezte, a keret kialakítása még folyamatban van, de ez is mérkőzés kiválóan szolgálta a felkészülést és nagy segítséget nyújt a játékosok válogatásában.

– Ez egy teljesen új csapat és a nézők által élvezhető játék kialakítása a fő cél; ez rengeteg időt és türelmet vesz igénybe

A Várfürdő-gyulai Termál FC a továbbiakban heti három edzéssel és két edzőmérkőzéssel készül a közelgő bajnoki rajtra. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)