Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emléktáblát állítottak Csordás Józsefnének

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. július 08. 13:30
Emléktáblát állítottak Csordás Józsefnének
A Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesületének nemrég elhunyt elnöke sokat tett a külterületeken élőkért

Szomorú, egyben ünnepi alkalomnak lehettek tanúi a sióréti tájház vendégei július 7-én. Csordás Józsefnének, a Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesülete nemrég elhunyt elnökének állítottak emléktáblát az épület falán. A megjelenteket Kiss Szabolcs és Kiss Tamásné képviselők köszöntötték, majd Alt Norbert alpolgármester mondott beszédet.

kiss szabolcsalt norbert és kiss tamásné

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– Nem mindennapi alkalom a mostani, hiszen a megemlékezés önmagában véve tragikus, ám mégis bennünk van a remény, amelyben ott van a folytatás és a továbbélés üzenete – mondta Alt Norbert. – Azért is szerveztük ezt a mai rendezvényt, mert mindünknek olyan kapcsolata volt Csordás Józsefné Erzsikével, amelyből valamennyien sokat tudtunk tanulni, és amely erőt adott a mindennapokhoz.

– Én 25 éves koromban ismertem meg Erzsikét, még kezdő tanyagondnok koromban. Már akkor éreztem, hogy ez nem egy egyszeri találkozás volt, lesz még folytatása. Olyan volt, mint az  éppen földbe hulló mag, amelyből egy kis hajtás fog kinőni, amely egyre erősebb és terebélyesebb fává fog fejlődni. 2015 novemberében jutottunk el odáig, hogy megalapítottuk a Tanyavilágban Élők Érdekvédelmi Egyesületét, amely összefogta azokat az embereket, akik tenni akartak a közösségükért, amely már akkor is kiveszőben volt az országban.

 

A tábla leleplezése

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Az alpolgármester hozzátette, hogy az asszony élete három nagyon fontos dolgot tanított meg neki: az első az, hogy az ember eredendően jó, a második, hogy mindig ki kell tartani, a harmadik pedig az, hogy kevés időnk van, ezt pedig nem szabad elpazarolni.

A beszéd után Alt Norbert és Csordás József – aki megköszönte az esemény megszervezését és az emlékezést – együtt leplezték le az emléktáblát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)