Tollaslabdázásból állt a világ
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A JALTE fiatal versenyzői és edzőjük, Viczián János várt rám a csaknem kétszáz éves platánfa árnyékában felállított tollaslabdapályán. A békéscsabai sportklub a Gyulai Várfürdő meghívására érkezett, hogy népszerűsítse a hatalmas kultusszal rendelkező sportágat.
Emlékeimben a tollaslabda hangsúlyosan családi program, amit szinte bárhol tudtunk űzni. Volt, hogy a strandon, a kiránduláson vagy a félig elkészült utcánkban röptettük a „lasztit”.
Családi sport
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
Természetesen az már a találkozásunk előtt biztos volt, hogy a családban használt tollaslabda-felszerelés egészen eltér az élsportban kívánatostól. Míg családom az egyszerű fából készült ütővel szerezte a pontokat, a nagyok már szénszálas, kompozitanyagú és rendkívül kis tömegű sportszerekkel indulnak az olimpián. A tollaslabda sportága ugyanis 1992 óta olimpia versenyszám, amelyet a sportág ázsiai őshazájának képviselői uralnak.
Így kell fogni!
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület tollaslabda szakosztályának tagjaival való csatározásaimban jó hasznát vettem az ökölvívásban kifejlesztett „ragyogó” reakcióidőmnek és kézgyorsaságomnak. Azt azonban már Viczián Jánostól tudom, hogyan is kell sportember módjára megfogni az ütőt, hiszen eddig csak a „hobbista” ütőmarkolást sikerült beillesztenem képességeim közé.
A békéscsabai egyesület fiatal tollaslabdázói alaposan megkíméltek, hiszen a rendkívül gyors játékot produkáló játszmák ellentételezésére kicsit lassítottak a játékon.
Eléri vagy sem?
Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett
A gyorsaságot, a szem-kéz koordinációt és a villámgyors döntéshozatalt fejlesztő sportág kiváló nyári időtöltés. Szinte bárhol nekiállhatunk csapkodni az ütővel, de aki versenyszerűen szeretné „paskolni” a labdát, annak a JALTE-hoz hasonló komoly egyesületekhez kell csatlakoznia.
