Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nyolcadszor ültek asztalhoz a sakk szerelmesei

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. július 03. 16:05
Nyolcadszor ültek asztalhoz a sakk szerelmesei
Izgalmas összecsapások jellemezték a VIII. Hoczopán Sándor Nemzetközi Sakkversenyt

Sakkverseny a Foaia Romaneasca szerkesztőségében

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Hoczopán Sándor Nemzetközi Sakkversenyt július 1-én a Foaia Romaneasca román hetilap szerkesztőségében. A viadalon román, magyar és szerb nemzetiségű „bábutologatók” ültek asztalhoz.

A huszonnyolc fős mezőny hat kategóriában mérhette össze sakktehetségét. A gyulai és a békéscsabai sakkozók mellett Budapestről, Aradról és Temesvárról is érkezetek versenyzők. A nagymestereken kívül egy világbajnok kislány is asztalhoz ült Gyulán. 

A köszöntő beszédet Florin Vasiloni, Románia gyulai konzulja tartotta, aki elmondta, ez a torna kiemelkedően fontos esemény a Magyarországon élő románok számára.

A résztvevők értékes ajándékokért versengtek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

Eredmények:

A kategória: 1. Pau Voina (Ratiaor/Szerbia), 2. Jovanovic Slavko (Ratiaor/Szerbia), 3. Rankov Petar (Ratiaor/Szerbia). B kategória: 1. Orz Stefania Ramona (Arad), 2. Valaczkai Dávid (Budapest), 3. ifj. Krasznai Csaba (Budapest). C kategória: 1. Motiu Victor (Arad), 2. Sida Flavius (Arad) 3. Sida Flavia Maria (Arad). D kategória: 1. Drazic Alexander (Ratisor/Szerbia), 2. Sallai János (Békéscsaba), 3. Krasznai Csaba (Budapest). E kategória: 1. Halmajan Marian Mirel (Arad), 2. Halmajan Julian Teodor (Arad), 3. Szatmári Martin (Gyula). F kategória: 1. Márkus Viktor (Arad), 2. Jakus Zétény (Gyula), 3. Balint Gurzau (Gyula).

GYULAI HÍRLAP • 2017. július 03. 18:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)