Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - BMZ kiállításával nyílik meg a látogatók előtt a Török torony

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • E-K. Zs. • KULTÚRA • 2017. június 30. 10:00
BMZ kiállításával nyílik meg a látogatók előtt a Török torony
A Grál és őrzői című tárlatot dr. Nagy Imre nyitja meg július 1-jén

Egészen egyedi helyszínen, a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Török tornyában valósul meg BMZ, alias Baji Miklós Zoltán legfrissebb tárlata. A Grál és őrzői című kiállítás július 1-jén, szombaton 18.30-kor „szabadul el”, az október 1-jéig megélhető tárlatot dr. Nagy Imre a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója nyitja meg. Közreműködik a darkambient hazai „újszülöttje”, Jacobus Cura, valmint Baji Timkó Sára Róza és természetesen BMZ.

A kiállítás berendezése

Fotó: Incze László

A téglaprojekt elnevezésű művészeti program nagyjából öt éve indult el, ennek a magja a Grál és őrzői – ismertette BMZ. Mint a kortárs alkotó fogalmazott, ez a projektrész leginkább B 30-as blokkokból készült életnagyságú szobrokat tartalmaz. A tervezet óriási méretű, a szobrok darabszáma immár több százra tehető. A Török toronyban a kultikus mag jelenik meg, a négy őrző a négy égtájnak megfelelően, archaikus pozitúrában, testtartásban található meg.

– A pszichológiai régészet megfogalmazója, Felicitas Goodman professzor kutatta az úgynevezett archaikus pozitúrákat, ősi testtartásokat – mondta el BMZ. Hozzátette, a nyelvészként és antropológusként is tevékenykedő kutató Új-Mexikóban létrehozott egy intézetet, ahol azt vizsgálták, hogy milyen hatással van az emberre, ha hosszabb időre felveszi az archaikus pózok valamelyikét.

– Amikor a látogató belép a kiállítótérbe, olyan érzés fogja majd el, mintha egy ősi közösségbe érkezne, azzal a különbséggel, hogy ez egy kozmológiailag nyitott közösség – árulta el. Lesz egy festmény is, Ukkó néven, ami megint csak másik megközelítésben ábrázolja a Földanyát. A megnyitóról szólva elmondta, dr. Nagy Imre személye azért is különösen fontos, mert régóta ismeri alkotói tevékenységét, és nem mellesleg „síksági indán kultúrák” kutatásával is foglalkozik.

A helyszínnel összefüggésben Baji Miklós Zoltán úgy fogalmazott, amikor először meglátta a tornyot, máris tudta, hogy mit fog idehozni. Kamarakiállításra kiválóan alkalmas, nincs ehhez fogható Békés megyében – húzta alá végül.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)