Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai várkertbe került az ország legnagyobb lengőhintája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. június 16. 12:00
A gyulai várkertbe került az ország legnagyobb lengőhintája
Felújított játszótéren tölthetik el a vakáció első napját a gyermekek

Megszépült a gyulai várkert játszótere a nyári vakáció első napjára. A beruházást a helyi önkormányzat finanszírozta, és teljes mértékben megfelel az EU-s elvárásoknak. 

Képünkön (balról jobbra): Szászné dr. Várkonyi Adrienn és Görgényi Ernő polgármester

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Hivatalosan is átadták június 16-án délelőtt a nemrég felújított játszóteret a gyulai várkertben. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere választókerületi képviselőként a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a beruházás már nagyon időszerűvé vált, hisz az Erkel szállóval szembeni parkot ismeretlen vandálok többször megrongálták, ami miatt elfogathatatlan állapotok kezdtek uralkodni a turisztikailag igen frekventált területen.

Elsőként a közvilágítást építették ki idén tavasszal, erre 8 millió forintot költöttek. A gyermekek és kísérőik biztonsága érdekében ezt követően forgatható térfigyelő kamerákat telepítettek a játszótér körzetébe.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Játékvásárlásra 8,8 millió forintot költött a helyi önkormányzat saját forrásaiból, azzal a céllal, hogy a legjobb minőségű, és az EU-s szabványoknak is minden tekintetben megfelelő elemeket szerelhessék be. A szükséges javításokat a rönkváron is elvégezték: a hiányzó felületeket pótolták, emellett új, friss színt is kapott a térszerkezet. A közeljövőben a cserepeket is le fogják cserélni zsindelyre, hogy ezzel is biztonságosabbá tegyék az építményt.

Görgényi Ernő aláhúzta: a játszótér további bővítése is napirenden szerepel. Rehabilitációs terveik a város több zöldfelületét is érinteni fogják.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Szászné dr. Várkonyi Adrienn városi főkertész arról beszélt, hogy a felújítás során alkalmazkodtak a már létező városrendezési koncepcióhoz, amely meghatározza, milyen színeket és milyen nagyságú formákat használhatnak Gyula közterein, így a játszótereken, parkokban is. Figyelembe vették azt is, hogy a várkert egyike a település kiemelt fontosságú helyszíneinek, hisz rengeteg turista fordul itt meg.

A játszóteret két részre osztották: egyik részén a fiatalabb, másik részén az idősebb korosztály játékait helyezték el. A gyermekek egy komplex mászókát, egy fészekhintát, egy rugós libikókát, egy piruettet, egy körforgót, egy lépegetőt, egy láncos kötélmászókát  és az ország legnagyobb, 11 férőhelyes lengőhintáját kapták ajándékba a nyári vakáció első napjára. Az elképzelés az volt, hogy a teret nagyobb csoportok is birtokba vehessék, például osztálykirándulások alkalmával. Mindemellett szempont volt, hogy a játékelemek szórakoztatók és esztétikusak legyenek, elősegítsék célhasználóik szellemi fejlődését.

Gyula város önkormányzata megközelítőleg 17 millió forintból korszerűsítette a várkerti játszóteret, ahol a kivitelezési munkákat a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. végezte el. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)