Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulai Primissima díjat idén Székács Márk, a Magvető iskola tanulója vehette át

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. június 14. 19:15
A Gyulai Primissima díjat idén Székács Márk, a Magvető iskola tanulója vehette át
A fürdőváros legkiválóbb diákjait köszöntötték a gyulai könyvtárban

Idén is a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban köszöntötték a város legkiválóbb diákjait. A június 13-i ünnepségre a díjazott általános és középiskolásokat, valamint az őket felkészítő pedagógusokat hívta meg a gyulai önkormányzat. Az eseményre mintegy kétszázan gyűltek össze. A Gyulai Primissima díjat idén Székács Márk, a Magvető iskola tanulója vehette át.

____Eredeti-GYHRCSD_0103.JPG

A Gyulai Primissima díjat idén Székács Márk, a Magvető iskola tanulója vehette át 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezvényen – a hagyományoknak megfelelően – felcsendült Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Hazám hazám című áriája. A megjelenteket dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte.

– Elismerés illeti azokat, akiknek a teljesítménye másokat is arra ösztönöz, hogy még jobbak legyenek. Akik a tudományok, valamely szakma vagy a művészetek területén bizonyítják tehetségüket. Ők jó példák minden diáktársuknak, dicsőséget hoznak a városnak, iskolájuknak és természetesen családjuknak is. Az ember ifjoncként hajlamos arra, hogy azt az utat találja vonzónak, ami könnyű, csillogó. De vannak, akik már egészen fiatal korukban felismerik, hogy a nehezebb út végül sokkal eredményesebb, sokkal tartalmasabb és végül sokkal szórakoztatóbb is – mondta a városvezető.

 

Varga Ambrus diákpolgármester 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A polgármester gondolatai után Varga Ambrus diákpolgármester üdvözölte társait, aki hangsúlyozta: elismerés illeti a diákokat, különösen a végzősöket, akik számos tanulnivalójuk mellett azt is kiérdemelték, hogy az esemény meghívottjai legyenek. A diákpolgármester mindezeken túl a tanárok lelkiismeretes munkáját is kiemelte, akik – ahogy fogalmazott – nagyon sokban részesei a diákok sikereinek. 

Bagyinszki Zoltán, az esemény egyik szervezője lapunkkal megosztotta, miként választják ki a legjobbak közül a legjobbat: évről évre szakemberek és a városvezető közös döntése alapján dől el, ki lesz jogosult a Gyulai Primissima díjra.

 – Nem volt könnyű dolgunk, hiszen sok értékes diákot találtunk idén is. Mintegy hetven fiatalt hívtunk meg az ünnepségre, és mintegy hatvan pedagógus volt az, akik érdemben segítették a munkájukat – emelte ki a szervező.

 

Színültig megtelt a rendezvénynek otthont adó városi könyvtár 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A köszöntők után a Magvető Református Általános Iskola diákjai adták elő Eszperente mese című színdarabjukat, majd a Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongorát tanuló diákjainak négykezesét hallgathatták meg a megjelentek.

Az ünnepség folytatásában dr. Görgényi Ernő emléklapokat adott át, illetve gratulált a legkiemelkedőbb általános iskolásoknak és tanáraiknak, majd Bencze Gréta, az Erkel Ferenc gimnázium 11.-es tanulója szavalata hangzott el.

Az program második részében, a nagyobbak is sorra kerültek: az esemény végén a középiskolás diákoknak gratulált a polgármester. Ezek után Tímár Rebeka adta elő a Vigasztaló című verset.

A hagyományokhoz hűen az ünnepség végén sor került a Gyulai Primissima díj átadására, melyet idén is a polgármestertől vehetett át a legjobbnak ítélt gyulai diák. Idén Székács Márk, a Magvető iskola tanulója érdemelte ki az elismerést.

 

A 2017-es év díjazottjai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezvényen az alábbi tanulók vehettek át elismerést

Gyulai Implom József Általános Iskola: Szabó Lenke Hanna (felkészítő tanára: dr. Jakabné Mocsári Éva), Nyárfádi Patrik (felkészítő tanárai: Forgácsné Faragó KatalinNagy Mária), Nagy Levente Noel (felkészítő tanárai: Simkó MónikaÖkrös Márta), Guti Boglárka (felkészítő tanára: dr. Jakabné Mocsári Éva), Kónya Hédi (felkészítő tanárai: Nagy Mária, Forgácsné Faragó Katalin), Lovász Bence (felkészítő tanárai: dr. Jakabné Mocsári Éva, Forgácsné Faragó Katalin), Molnár Anna Laura (felkészítő tanárai: Simkó Mónika, Ökrös Márta).

Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye: Szegedi Réka Panna (felkészítő tanára: Tóthné Bodó Mária), Csatári Maja (felkészítő tanára: Kovácsné Megyeri Anna), Pikó Hella (felkészítő tanára: Kovácsné Fábián Andrea), Schriffert Boldizsár (felkészítő tanárai: Molnárné Vígh Edit, Albertiné Galbács Andrea), Szijjártó Tibor (felkészítő tanárai: Szilágyiné Ács Rózsa, Kiss András). 

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola: Horváth Sára Kata (felkészítő tanára: Dzsamba Katalin), Szatmári Dávid (felkészítő tanárai: Dzsamba KatalinFürj Antalné), Tóth Marcell (felkészítő tanára: Zámori Ida), Horváth Anna Judit (felkészítő tanárai: Kovácsné Orbán ÉvaBánkutiné Tóth Gizella), Krajcsik Botond, Márkus ViktorFlinta Barnabás, Varga Máté (felkészítő tanáruk: dr. Gulyás Imréné), Krajcsik Botond, Márkus ViktorFlinta Barnabás, Ujj Kristóf (felkészítő tanáruk: dr. Gulyás Imréné). 

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye: Serfőző Anna (felkészítő tanárai: Seresné Lakó Gyöngyi, Kubiakné Pálinkás Anikó), Mácsok Fruzsina (felkészítő tanárai: dr. Tihanyiné Széles ÁgnesKubiakné Pálinkás Anikó).

Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola: Lakatos Béla  (felkészítő tanára: Kepenyes Pál), Puskás Dániel (felkészítő tanára: Döge Csaba), a Cimbora Ifjúsági Táncegyüttes közössége – Fülöp Fanni, Gyihor Anna, Haász Réka, Nagy Anett, Nicoara Eszter, Podobni Martina, Tóth Zsófia Ilona, Vass Fanni, ifj. Ágoston István, Farsang Bendegúz, Gyarmathy Zsolt LukácsJuhász Áron, Méhész Levente Jenő, Molnár Ádám, Terdik Márk, Torma Tamás, Varga Dániel (felkészítő tanáraik: Boriné  Körösi Beatrix, Kardos György), Tóth Dusán (felkészítő tanára: Rácz Gyula). 

Nicolae Balcescu Román Általános Iskola: Toma Carmen-Claudia (felkészítő tanára: Szucsigán Lászlóné), Szántó Anna (felkészítő tanárai: Szántóné Borbély AngélaNedró János András), Hack Johanna Emma (felkészítő tanára: Bokáné Gombos Emília).

Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola: Kovács Eszter Panni (felkészítő tanárai: Mári Zoltánné, Mészáros Andrea), Bánhidi Gabriella (felkészítő tanára: Mári Zoltánné Mészáros Andrea), Wittmann Máté (felkészítő tanára: Szákné Bajnai Zsuzsánna).

Magvető Református Általános Iskola: Székács Márk (felkészítő tanárai: Vizlendvay-Veres Krisztina, Czirok Sándor Zoltán, Csordás Katalin), Székács Kristóf (felkészítő tanárai: Vizlendvay-Veres Krisztina, Czirok Sándor Zoltán, Pesti-Gurmai Klára), Herdeló Csongor (felkészítő tanára: Csillagné Szentgyörgyi Ágnes), Kisvárdai Imre (felkészítő tanára: Vizlendvay-Veres Krisztina), Hungarikumok nevű csapat tagjai – Járku Gréta, Nazsa György, Székács Márk, Székács Kristóf (felkészítő tanáraik: Vizlendvay-Veres Krisztina, Székácsné Kisvárdai Katalin, Czirok Sándor). 

Gyulai Erkel Ferenc gimnázium: Balássy Fanni Eleonóra (felkészítő tanárai: Kiss László, Oltean Florentina), Vincze Zoltán (felkészítő tanára: Borbola Tímea), Bozó Zsuzsanna (felkészítő tanára: Papp Mónika), Kóra Katalin Bianka (felkészítő tanárai: Fodor György, Cziczeri Noémi Katalin), Hoffmann Marcell (felkészítő tanára: Lengyel-Rheinfuss Péter). 

Nicolae Balcescu Román Gimnázium: Csiplo Andrei Sebastian (felkészítő tanára: Machhourné Nikula Stella), Tősér Bianka (felkészítő tanára: Patkás György), Sajti Cintia Clarisa (felkészítő tanára: Farkasné Rokszin Mária). 

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium: Baráth Aszparuh (felkészítő tanára: Bengery Zsoltné), Révész Tamás (felkészítő tanár: Bengery Zsoltné), Malkócs Boglárka (felkészítő tanára: Révészné Japport Tünde, Sipőcz Brigitta). 

Göndöcs Benedek Középiskola: Kovács Anita (felkészítő tanára: Bagyinszki Zoltánné), Erdős Barbara (felkészítő tanárai: Reck SzabolcsReck Szabolcs, Petrás Márta), Győri Dániel, Károlyi László, Krajcsó Leila, Török Andrea (felkészítő tanáraik: Kónya MargitBacsa-Semjéni Gabriella), Kiss Tamás (felkészítő tanára: Mittag Roland). 

Gyulai SZC Harruckern János Szakképző Iskolája: Sándor Bernadett (felkészítő tanára: dr. Balogh László), Cséffán Levente (felkészítő tanárai: Gábor Tamás, Japport József), Csikós  Zoltán (felkészítő tanárai: Bánszki Anna, Nagy Gyula), Hrubák Axel.

Gyulai Primissima díj: Székács Márk, Magvető Református Általános Iskola (felkészítő tanárai: Vizlendvay-Veres Krisztina, Czirok Sándor Zoltán, Csordás Katalin).

Polgármesteri különdíj: Balássy Fanni Eleonóra, Erkel Ferenc Gimnázium (felkészítő tanárai: Kiss László, Oltean Florentina).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)