Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy óra múlva kattant a bilincs a rabló csuklóján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. június 11. 21:12
Egy óra múlva kattant a bilincs a rabló csuklóján
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Először kölcsönkért, majd erőszakkal elvette egy 16 éves fiú pénztárcáját 25 éves ismerőse Szeghalmon. A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták a rablás gyanúsítottját.

____Eredeti-rablo.jpg

 

Forrás: Police.hu

Pénzt akart szerezni, ezért kirabolt egy 16 éves fiút egy 25 éves férfi Szeghalmon. Ismerték egymást, június 10-én késő este egy helyen szórakoztak. Éjfél után hazafelé mentek, amikor K. Lajos pénzt kért kölcsön tőle. A fiú aprópénzt adott neki, amit elfogadott, de nem sokkal később vissza is adta, mert nem hitte el, hogy ismerősének tényleg csak annyi pénze van, nem tud többet adni. 

Amikor a fiú el akarta tenni a pénztárcájába a visszakapott pénzt, K. Lajos látta, hogy az apró mellett papírpénzek is vannak. Ekkor erőszakossá vált, fenyegette, megfélemlítette a fiút, és kikapta a kezéből a pénztárcát. Kivett belőle két bankjegyet, majd visszaadta a tárcát és hazament.

A rendőrök a június 11-én 0 óra 30 perc körül történt rablásról hét órával később érkezett bejelentés után egy órán belül elfogták és előállították a gyanúsítottat. A 25 éves szeghalmi K. Lajost a Szeghalmi Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette.

GYULAI HÍRLAP • 2017. június 11. 21:15
Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)