Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tűzszünet a gyulai tekeháborúban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. június 12. 11:00
Tűzszünet a gyulai tekeháborúban
Évet zártak a városi tekebajnokság csapatai

Ünnepélyes eredményhirdetéssel egybekötött évzáró vacsorát tartott a Suzuki Kupa városi tekebajnokság mezőnye június 10-én. 

 Díjesőben a VMRBB++ tagjai

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Magyarvárosi sörözőben tartott záróeseményen mind a nyolc csapat képviseltette magát. Szalai György köszöntő szavai után Bodor István vette át a szót, aki kifejezte köszönetét a csapatoknak, amiért a nehézségek ellenére is kitartottak a bajnokság mellett. Mint mondta, a városi tekecsaták folytatódnak: a következő szezon a tervek szerint szeptember első hetében rajtol el.

A köszönet szavai után a díjaknak jutott a főszerep, hisz minden gárda oklevelet vagy érmet kapott, a Makra György, Rampold Tamás, Bakos György, Bagó József és Vidó Attila alkotta VMRBB++ csapata pedig egy díszes kupát is átvehetett a bajnokság megnyeréséért.

A szervezők különdíjakat is kiosztottak. A legjobb átlaggal rendelkező női tekejátékos Domokosné Galambos Ildikó lett, a férfiak mezőnyében pedig Makra György vihette haza a legjobbnak járó kupát. A legtöbb ütött fával büszkélkedhet Balogh Erika, a férfiaknál pedig Nikula Attila és Makra György bizonyult a „gólkirálynak”. A tekebajnokság legjobb újoncának Vacsora Dávidot választották.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0029.jpg

A tekéseket Ízletes lakomával vendégelték meg 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szervezők köszönetet mondtak a Gyulai Hírlap munkatársainak is (Köszönjük, Lali! – A Szerk.), akik egész évben figyelemmel kísérték a bajnokság csatározásait. 

Az est további részében ízletes vacsora és jóízű beszélgetés várta a gyulai tekecsalád tagjait, lélekben pedig már mindenki a következő hadba indulást tervezgette.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)