Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szárazföldi edzés a Gyulai Várfürdő úszószakosztályánál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 30. 14:00
Szárazföldi edzés a Gyulai Várfürdő úszószakosztályánál
Csináld utánunk! – 2. rész

A Gyulai Hírlap tavaly új cikksorozatot indított útjára, amelyben a város sportegyesületeit, szakosztályait, csapatait és sportágait mutatjuk be, de nem a megszokott módon. Írásaink által nemcsak a sportolókat és az edzőket ismerhetik meg az olvasók, hanem egy kicsit magunk is belekóstolhatunk az edzések menetébe és hangulatába. Mindezt természetesen kedvcsináló szándékkal tesszük. Mert valljuk, hogy a sport egészséges, edzi a testet, és erősíti a lelket. Csinálják bátran utánunk!

____Eredeti-GYHRCSD_0005.JPG

Szárazföldön úszni nem könnyű

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Második alkalommal a Gyulai Várfürdő úszószakosztályánál vendégeskedtünk, ahol szinte azonnal meg kellett ígérnünk, hogy cikkünkben a fő hangsúlyt a szárazföldi edzés fogja kapni.

A Gyulai Várfürdő versenyuszodájában várt rám Tóth András vezetőedző. Mellette már éppen a vízbe ugrani készült a Veres Laura, Mácsok Fruzsina, Ragályi Zsuzsanna, Cseresznyés Petra, Dobra Dóra és Szalai Áron alkotta megyebajnokcsoport, Fodor Zoltán edző sípszójára várva. A barátságos versenyben Szalai Áronék olyan elképesztő iramban repesztettek a vízben, hogy mellettük az én úszásom egy vergődő óriásteknősre emlékeztette az embert. Később, két egészen fiatal kislánnyal is versenyt úszhattam, akiket szoros versenyben sikerült megelőznöm. Így igazán büszkén fújhattam ki magam, és hallgathattam meg az elismerést: Tóth András szerint még soha senki nem tudott egy edzéssel versenyt nyerni az úszók között.

Első, vízben eltöltött sikeres perceim után megérkezett Juhász Jácint, így elkezdhettük a szárazföldi edzéseket. Az úszóknál a szárazföldi edzésekről az embereknek általában az a kérdés jut eszükbe, mint az ökölvívóknál a víz alatti edzésekről, hogy mi értelme van? Mint azt Juhász Jácint elmondta, azon kívül, hogy az úszók a legtöbb idejüket a medencébe töltik, felkészülésüknek fontos részét képezi a szárazföldi edzés. Az úszók heti három alkalommal vesznek részt szárazföldi, erősítő edzésen alkalmanként 1,5–2 órában. A szárazföldi edzés célja a kondicionális és a koordinációs képességek fejlesztése, ilyen például az erő, a gyorsaság, a mozgáskoordináció, a hajlékonyság, amit csak vízi munkával nem tudnak elérni.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0002.JPG

Juhász Jácint be is mutatta a gyakorlatokat

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– A gyakorlatsorok összeállításánál nagyon figyelünk arra, hogy a feladatok kifejezetten az úszóedzések kiegészítését szolgálják. E célból az úszószakosztály felszerelt edzőteremmel rendelkezik, ahol minden szükséges feltétel adott, hogy a versenyekre az úszók felkészültsége megfelelő legyen. Ilyenek például a VASA úszógépek, a boxok, a TRX szalagok, az SMR hengerek, a kettlebellek, a különböző erősségű gumiszalagok vagy az ugrálókötelek.

A mi utunk is az edzőterembe vezetett, ahol elsőként a szokásos bemelegítésen estem keresztül, amelynek keretében egy hengerrel dolgoztuk át az izmokat, és gimnasztikázva készítettük fel a testemet a feladatokra.

– Az edzés minden esetben egy önmasszírozással kezdődik, amit úgynevezett SMR hengerrel végzünk. Az eszköz fokozza az izmok vérkeringést, valamit az izomzatot körülvevő izompólyát lazítja fel. Ezután egy betanult gimnasztikai bemelegítés következik, majd kis csoportokra bontva elhelyezkedünk különböző eszközöknél.

Az alapos bemelegítés után a várva várt úszógépek gyakorlatai következtek. A feladatok között egy gyorsúszás és egy mellúszás imitálása volt a cél, így a végrehajtás során felmerülő hibákat tudtuk feltárni. A végrehajtott két úszásnem alatt éreztem rá igazán, hogy úszni bárki tud, jól úszni csak kevesen, de hiba nélkül úszni csak a legnagyobbak képesek. És hogy valaki a legnagyobbak közzé tartozhasson, ebben segítheti őt az úszógépen végzett munka.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0008.JPG

A vízben biztos könnyebb

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

– Az egyik speciális eszköz, amit elsősorban az úszóknak fejlesztettek ki, egy ergométeres úszógép. Ez az egyik leghasznosabb és leghatásosabb eszközünk, mivel kiválóan szemlélteti az esetlegesen felmerülő technikai hibákat az egyes úszásnemeknél, amelyeket a vízben nem minden esetben vehetünk észre. Így közvetlenül a sportoló mellett lehet a hibákat korrigálni. Emellett kiváló képet kaphatunk az edzettség alakulásáról is – foglalta össze számunkra Juhász Jácint a futurisztikus gép előnyeit.

A speciális szerkezeten végzett gyakorlat végeztével még egy kis TRX-gyakorlatsort – melyet kettlebellel nehezítettünk– és egy mókás törzsizomfejlesztést is elvégeztünk. De természetesen több olyan eszköz is rendelkezésre áll a teremben, amivel még dolgozhattunk volna.

– A másik két hasznos funkcionális eszköz a TRX és a kettlebell, amelyek segítségével kiválóan fejlesztető a törzserő és a stabilitás, illetve az úszók egyensúlyérzéke. Mindemellett igyekszünk sok természetes gyakorlatot építeni az edzéseinkbe, például különböző tartásokat, emeléseket, szökdeléseket és ugrásokat, amiket ellenállással vagy saját testsúllyal végzünk.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0012.JPG

Egyensúly rendben

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Később, a lenyújtás időszaka jelezte számomra, hogy az első napom a „profi” úszók világában hamarosan letelik. Amint a tréner elmondta, nem szoktak mindenkit ennyire megdolgoztatni, hiszen itt is a lépésenkénti terhelésen van a hangsúly.

– Az első edzések során a helyes bemelegítés és az alapgyakorlatok (kiemelten a guggolás, a fekvőtámasz, a húzódzkodás) mozgásmintáinak elsajátítására helyezzük a hangsúlyt. Indokolt esetben húzódzkodás során egy speciális gumiszalagot használunk a gyakorlat könnyítésére. Ha a fent említett alapokat elsajátították az úszók, akkor lehet terhelni a sportolót.

Életem első szárazföldi úszóedzése után hazafelé ballagva, az jutott eszembe, hogy mennyi munkával is jár hibátlanul úszni. Vajon Hosszú Katinka vagy a várfürdő úszószakosztályának tagjai által repesztett időeredmények hány százaléka kezdődött ilyen szárazföldi edzéseken?

 

____Eredeti-GYHRCSD_0019.JPG

Az erősek egy lábon állva és súllyal guggolnak

Fotó: Gyulai Hírlap – Ruszynák Csaba

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)