Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A házi vörösboros dámvadpöri kapros kenyérrel érdemelte ki a fődíjat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. május 28. 08:27
A házi vörösboros dámvadpöri kapros kenyérrel érdemelte ki a fődíjat
A Gyulavári Kastélynapok idei főzőversenyén több mint 100 csapat indult

Hetedik alkalommal rendezték meg idén a Gyulavári Kastélynapokat, melynek egyik fénypontja – a szokásokhoz hűen – idén is a főzőverseny volt. Ez alkalommal több mint 100 csapat indult, mindenki főztjét vakon zsűrizte a hattagú ítészbrigád. Egyikük, Hajduk Zoltán, a Gyulahús Kft. szárazáru-üzemvezetője lapunknak elárulta az értékelés szempontjait.

____Eredeti-IMG_5919.JPG

az eredményhirdetésen dr.görgényi ernő polgármester, szabó károly képviselő és a zsűri

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

 – Egytől tízig kaphattak pontot a csapatok olyan tulajdonságokra, mint az étel tálalása, íze és illata, de a hagyományos elkészítési módot is díjaztuk. Örültünk annak, hogy sok különlegességgel találkoztunk. Idén is alapvetően vadételekkel készültek a csapatok, melyek között rengeteg volt a pörkölt, de raguk, kolbászok és halételek is készültek a megmérettetésre.

Kérdésünkre a zsűri tagjai azt is elárulták, hogy bizony becsületesen végigkóstolták a sok-sok fogást, így a kihirdetés pillanataiban már saját bevallásuk szerint „éppen nem voltak éhesek”. Egy kis fagyit azért még meg tudnék enni – fűzte hozzá a köszöntő előtti percekben egyikük, Brindás János.

Az eredmények kihirdetése előtt a polgármester köszöntötte a fesztivál részvevőit. Dr. Görgényi Ernő kiemelte, hogy az elkötelezett helyi segítők munkájának köszönhető az esemény megszervezése, az ő összefogásuk nélkül nem valósulhatna meg évről évre a Gyulavári Kastélynapok.

Az köszöntő gondolatok után három kategóriában díjazták az indulókat. Kihirdették a legjobbakat a halételek készítői között, a vadételek kategóriájában, valamint megtudtuk azt is, hogy mely helyi civil szervezet készíti a legjobb marhapörköltet. A nem mindennapi fogások készítőit különdíjjal jutalmazta a zsűri. Akadt a nevezők ételei között gyulai kolbász, tárkonyos vadraguleves, de még halból készült hamburger is kóstolhattak az érdeklődők.

 

____Eredeti-IMG_5929.JPG

a legjobbak a fődíjjal

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter

A verseny legvégén a hatalmas vándorkupát is kiosztották az idei év legfinomabb ételéért: 2017-ben a 74-es számmal induló csapat nyerte el a legjobbnak járó elismerést. A színpad mögött a lelkes hölgyektől a legfinomabb fogás titkát is megkérdeztük. Máténé Tarsoly Krisztina, a Mókus őrs csapatának tagja elárulta: az édesanyjától kapott házi vörösbor és a dámvadpörköltreceptje vitte sikerre ételüket.  

– A pörköltnek semmi titka nincs, hagyományos recept szerint készítettük. Mellé egy finom zsadányi kapros kenyeret is sütöttünk, melyet bárki könnyedén megcsinálhat otthon is. A hagyományos kenyértésztát zsírral kell megkenni, kaporral megszórni, majd hajtogatni, újra kenni, és megint keleszteni. Amint ez kész, mehet is a sütőbe, hogy kiváló körete legyen a hagyományos vadételeknek – árulta el a győztes csapat tagja.

Gyulavári Kastélynapok nem fejeződött be az eredményhirdetéssel, a szombati programok sora fúvóskoncerttel és aerobicbemutatóval folytatódott, majd este L.L Junior és a Groovehouse koncertjével zárult. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)