Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A víztoronyra függesztették ki a barátságzászlót

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2017. május 18. 22:35
A víztoronyra függesztették ki a barátságzászlót
A hatméteres vásznon fogyatékkal élő és ép fiatalok is otthagyták tenyérlenyomatukat

Az alkotók egy része a zászlóavatón”

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A Göndöcs-kerti víztorony tetejéről engedték le azt a mintegy hatméteres barátságzászlót, amelyet a Sérült Fiatalok Megyei Találkozójának fogyatékkal élő és ép résztvevői készítettek május 18-án.

Kéri László festő lapunknak elmondta: az alkotómunkába csaknem negyvenen kapcsolódtak be a nap folyamán. Mint kiemelte, a festésben nemcsak sérült fiatalok vettek részt, hanem olyanok is, akik érdeklődőként látogattak ki a városi sportcsarnokban tartott rendezvényre.    

Kifejtette: a vásznon látható mosolygós arccal a találkozó vidám, baráti hangvételét szerették volna érzékeltetni. Az alkotás készítői tenyérlenyomatukat is otthagyták az óriás zászlón – tette hozzá. A résztvevőket irányító festő elárulta, szeretnék, ha a program hagyománnyá válna.

A fogyatékkal élők társadalmi elfogadtatását célul kitűző megyei találkozót harmadik alkalommal szervezte meg a gyulai önkormányzat civil egyesületek és önkéntesek bevonásával. Az idei rendezvényen mintegy hatszázan vettek részt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)