Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Pénzre utaztak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. május 17. 14:00
Pénzre utaztak
Rendőrségi hírek Békés megyéből

Lopások és kifosztás kísérlet gyanúsítottjait fogták el a rendőrök Szarvason. A négy nő és két férfi a jelenlegi adatok szerint Békés mellett Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is követett el bűncselekményt.

____Eredeti-20171605165110.jpg

 

Forrás: Police.hu 

Hat gyanúsítottat fogtak el, és egy időben öt helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök 2017. május 16-án, Szarvason. A négy nő és két férfi a gyanú szerint több lopást követett el, emellett egyikük 2017 januárjában megpróbált kifosztani egy 97 éves gyomaendrődi nőt. A nyugdíjfolyósító igazgatóság munkatársának adta ki magát, így ment be a házába. Beszélgetést kezdeményezett, megpróbált a nő bizalmába férkőzni, kifigyelni, hogy hol tartja a pénzét, de végül nem sikerült elhoznia semmit.

A lopásokkal azonban nagy kárt okoztak, volt olyan kisteleki ház, ahonnan több mint egymillió forintot vittek el. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2017 első három hónapjában Tiszaföldváron, Püspökladányban és Kisteleken surrantak be lakóházakba. Volt, ahol a nyitott ajtón mentek be, máshol a gyanú szerint álkulcsot használtak. Átkutatták az épületek helyiségeit és mindegyik helyről pénzt vittek el. A Szarvasi Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói azonosították, majd a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya rendőreivel együtt elfogták őket. A bűncselekmények elkövetéséhez használt kulcsokat, szerszámokat, mobiltelefonokat foglaltak le tőlük.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a hat gyanúsított közül – mindannyian szarvasiak – két nőt és két férfit bűnügyi őrizetbe vett. A 22 éves N. A. ellen kifosztás kísérlet és lopás bűntett, a 45 éves N. L-né, a 31 éves B. L. és a 37 éves F. K. ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Két társuk, a szintén lopásokkal gyanúsított 29 éves K. R. és a 27 éves F. D. szabadlábon védekezik. A rendőrség vizsgálja, hogy követhettek-e el további bűncselekményeket. 

GYULAI HÍRLAP • 2017. május 17. 14:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)