Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Visszatérés az űrdiszkóba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2017. május 15. 08:35
Visszatérés az űrdiszkóba
Kritikánk A galaxis őrzői vol. 2-ről

A Marvel képregkénykiadó filmes univerzumát senkinek sem kell bemutatni, A galaxis őrzői 2014-es első felvonása pedig üdítő vérfrissítése volt a néha kissé egysíkú hőseposzoknak: egy csak a filmeket ismerő rajongónak teljesen ismeretlen karakterek köré épített egy végtelenül szórakoztató, humoros és egyben látványos filmet. A galaxis őrzői vol. 2. is ugyanezekre az aspektusokra épített, a feladat „mindössze” annyi volt, hogy megugorja a lécet, de legalább tartsa a színvonalat. Jelentem, ez bizony sikerült.

a galaxis őrzői másodjára is odacsaptak

Forrás: Imdb.com

Az első részben megismert Űrlord (Chris Pratt), Gamora (Zoe Saldana), Drax (Dave Bautista), Mordály (Bradley Cooper) és Groot (Vin Diesel) ott folytatják, ahol abbahagyták: igyekeznek megmenteni a galaxist. Az utolsó küldetésük nem úgy végződik, ahogyan tervezték, ezért menekülni kényszerülnek, de természetesen nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen a nyomukba ered, Yondu, az űrbandita (Michael Rooker), Nebula (Karen Gillan), valamint feltűnik a színen Ego (Kurt Russel), aki azt állítja, hogy ő Űrlord apja.

Az első dolog, amelyet feltétlenül meg kell említeni, az az egészen zseniális intro. Pár perc alatt meghozza az ember hangulatát a mozihoz, szinte úgy érezzük, hogy csak pár pillanattal ezelőtt hagytuk abba az előző részt, de ami ennél is fontosabb, hogy tökéletesen összefoglalja az egész alkotást: vicces, pörgős és aranyos egyszerre.

 

 

Forrás: Imdb.com

A színészek a folytatásban is tökéletesen hozzák a karaktereiket, ami plusz- és mínuszpont egyszerre: a szereplők csipkelődése továbbra is vicces, Chris Pratt és Zoe Saldana között érezzük a kémiát, Drax továbbra is bájosan ostoba, Groot pedig megacuki lett a simán cukiból. Ezekkel a dolgokkal természetesen nincs gond, de mind láttuk az első részben, így az egyedüli dolog, amely az újdonság erejével hat, az a több oldalról belengetett családi szál, ám valljuk be, hogy ez több mint klisés.

A látványra nem lehet panasz, a helyszínek gyönyörűek, a CGI nem hagyott kívánni valót maga után, de a 3D – mint olyan sokszor – ismét teljesen felesleges volt. Nem vett el a film értékéből, de nem is adott hozzá. A zene is teljes mértékben a helyén volt, sokaknál pöröghetett a film után a Király Válogatáskazi 2, és természetesen ismét telezsúfolták a filmet a legkülönfélébb popkultúrális utalásokkal, amelyek hol a képregényrajongókat, hol a filmek és sorozatok szerelmeseit célozták meg.

Összességében elmondható, hogy James Gunn, aki írója és rendezője is volt A galaxis őrzői volt. 2-nek, ismét jó munkát végzett, és meglehet, hogy nem kerülte el a filmet néhány tipikus folytatásbetegség, de annyi bizonyos, hogy összességében remekül sikerült a mainstreamalkotásokból való kikacsintás.

 

 

Forrás: Imdb.com

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)