Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ezüstíjász

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. május 10. 16:00
Ezüstíjász
Szántó István két ezüstérmet szerzett az IFAA teremíjász-világbajnokságán

Brassó városa adott otthont az IFAA World Indoor Archery Championship küzdelmeinek március 29. és április 2. között. A gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület színeiben  versenyző Szántó István világbajnoki ezüstérmei után az arany bűvöletében utazott a román városba, hogy képviselje hazáját. 

____Eredeti-IMG_2154.JPG

Szántó István az ezüstéremmel

Forrás: Gyulai Várfürdő 

Az íjászmegmérettetésen öt földrész több mint 25 nemzete vett részt. A Fogarasi-havasok őrizte világeseményen Szántó Istvánnak és társainak három körben kellett bizonyítaniuk. Az első és a harmadik napon rögzített 20 yardos távolságról kellett „tüzelniük”, a második napon azonban, egy úgynevezett flint fordulóban, már váltakozó távolságokból kellett célba venniük a táblákat.

A vadászreflex (VM TR-RB) kategóriában versenyző fürdővárosi íjász szerint egy kiemelkedő szintű versenyen kellett beverekednie magát a legjobbak közé. – A megmérettetés színvonalát jól jellemzi, hogy voltak olyan versenyzők, akik saját kategóriájukban hiba nélkül teljesítettek egy-egy versenynapot.

A gyulai versenyző remekül teljesítve lett második helyezett, ám nem sokon múlott a legfényesebben csillogó medál elnyerése sem, hiszen a világbajnokságot megnyerő német Reinhard Braunsdorf a kategóriájában minden idők legjobb IFAA-eredményével tudott aranyérmet nyerni. Szántó István csapatával is második helyen végzett.

 

____Eredeti-17621709_210041619481080_218061_o_1_.jpg

Az induló mezőny egy része

Forrás: Gyulai Várfürdő 

 A visszavágásra jövő év februárjában lesz lehetőség. Ekkor a teremíjász-világbajnokság Magyarországra érkezik, ahol a most diadalmaskodó német ellenfél is a táblák elé lép majd. 

Szántó István felkészülését a Gyulai Várfürdő Kft. is nagyban segítette, hiszen a létesítmény egyik padlásterében gyakorolhatta elképesztő lövéseit. A sikeres gyulai íjász titkát jórészt a mentális felkészítésben látja. A segítség, amit Földesi Éva természetgyógyász, kineziológus nyújtott számára, nagyban hozzájárult a jó eredményhez, egy olyan sportágban, amihez nagy lelki nyugalomra van szükség, mert az eredmény jórészt fejben dől el.

 

____Eredeti-IMG_20170402_002646.jpg

Csapatban is ezüstöt lőttek

Forrás: Gyulai Várfürdő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)