Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Daka Anett triplázott Kecskeméten

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. / D. V. • SPORT • 2017. május 09. 17:40
Daka Anett triplázott Kecskeméten
A gyulai úszó háromszoros bajnok lett a hírös városban

Negyvenkét egyesület 286 versenyzője állt rajthoz az úszók április 28–30. között megrendezett LXVI. Országos Vidék Bajnokságán, Kecskeméten.

 

____Eredeti-Daka_Anett_.jpg

Dakat Anett triplázott Kecskeméten

Forrás: Gyulai Várfürdő úszószakosztálya

A Gyulai Várfürdő úszószakosztálya 12 fővel képviselte Gyula városát. A fürdővárosi úszócsapat eddig is rendkívül sikeres versenyzője, Daka Anett jött, látott és győzött, nem is egyszer: a kecskeméti medencében olyan eredményesen szelte a vizet, hogy rögtön háromszoros vidékbajnok lett.

A péntek délutáni megnyitón dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke adta át a 400 méter vegyes úszásban az élen végzett Daka Anettnek az aranyérmet. A vizes küzdelmek alatt harminchat versenyszámban és három korcsoportban hirdettek eredményt. A Gyulai Várfürdő úszószakosztálya a csapatversenyben az előkelő hatodik helyen végzett.

Eredmények:Daka Anett: 400 m vegyes 1. hely, 100 m hát 1. hely, 200 m vegyes 1. hely., 200 m hát 2. hely, 50 m hát 2. hely., 50 m pille 3. hely, 50 m gyors 3. hely, 100 m pille 3. hely. Nagy Christopher: 1500 m gyors 3. hely. Burás Annamária: 200 m hát 3. hely. Veres Laura: 100 m pille 3. hely., 4x50 m leány-gyorsváltó 2. hely (Veres Laura, Mácsok Fruzsina, Mokán Dominika, Hasznos Bianka), 4x50 m leány-vegyesváltó 3. hely (Veres Laura, Mácsok Fruzsina, Mokán Dominika, Hasznos Bianka) és 4x50 m leány-vegyesváltó 3. hely (Havas Anna, Ragályi Zsuzsanna, Burás Annamária, Daka Anett).

A Tóth András vezette gyulai küldöttség igencsak sikeresen szerepelt, hisz az érmeket nem szerzett versenyzők közül többen is bejutottak a legjobb nyolc közé, mégpedig egyéni csúcsokat úszva.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)