Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hetedik alkalommal rendezik meg a Gyulavári Kastélynapokat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. május 10. 14:35
Hetedik alkalommal rendezik meg a Gyulavári Kastélynapokat
A fesztivál sztárfellépője az Edda zenekar lesz

a rendezvény fő eseménye idén is az országos vadfőző verseny lesz (képünk a tavalyi rendezvényen készült)

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Hetedik  alkalommal rendezi meg a Gyulavári Kastélynapokat május 26–28. között  a gyulavári kastély parkjában az Együtt Gyulaváriért Egyesület – tudatta lapunkkal Szabó Károly képviselő.

– A rendezvény fő eseménye idén is az Országos Vadfőző Verseny, amelyre ajánlatos minél hamarabb  jelentkezni, hisz ebben az évben is hatalmas az érdeklődés – mondta Szabó Károly.

– Hasonló érdeklődés övezi a pénzdíjas kispályás labdarúgó tornát is, amelyet ezúttal is vasárnap lesz. Motoros ügyességi versenyt viszont először rendeznek, de hagyományteremtő szándékkal.

Mindhárom nap családias környezetben színes programok és koncertek várják az érdeklődőket. A részletes programról a hamarosan megjelenő plakátokról lehet tájékozódni.

Mint megtudtuk, a rendezvény idén is ingyenes lesz. Fellépőként jelen lesz Bódy Guszti, L.L. Junior és a Groovehouse. Az Edda zenekar koncertje május 28-án 20 óra 30 perckor kezdődik.

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)