Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A hétvégi rendezvények miatt forgalmirend-változások lesznek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. május 08. 23:40
A hétvégi rendezvények miatt forgalmirend-változások lesznek Gyulán
A forgalomkorlátozások március 13-án 10.30 és 16 óra között lesznek érvényben

Sportrendezvények miatt útlezárásokkal, megnövekedett kerékpáros és gyalogos forgalommal kell számolni a hétvégén a fürdővárosban. A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében legyenek óvatosak, figyelmesek.

 

Forrás: Police.hu

Három sportrendezvényt is tartanak március 13-án Gyulán, emiatt 10 óra 30 perc és 16 óra között forgalomkorlátozásokra kell számítani a városban.  A futók és kerékpárosok útvonala több ponton is találkozik, megegyezik.

A „Határtalan tekergés” kerékpáros teljesítménytúra a Várkert utcából indul, majd a Szent László utcán, a Mátyás király utcán, a Wesselényi utcán át a kerékpárosok a Temesvári útra hajtanak. A Temesvári úton a Fehér-Körös hídon keresztül Gyulaváriba mennek, majd onnan a Széchenyi utcán át Dénesmajor felé folytatják útjukat. Átlépik az államhatárt, és miután Nagyzerind főterén visszafordulnak, ugyanezen az útvonalon jönnek vissza a Wesselényi utcáig. Végül a Diófa utca, a Híd utca és a Tiborc utca érintésével érnek vissza a Várkert utcába. 

Ugyanezen a napon szintén Gyulára, a Várkert utcába érkezik a „Határtalan – Arany-maraton”. A Nagyszalontáról induló futók Sarkadon át érik el Gyulát. A városban az útvonal: Sarkadi út, Csókos út, Madách utca, Béke sugárút, Árpád utca, Corvin utca, Béke sugárút, Kossuth tér, Dr. Adler Ignác utca, Bartók Béla utca, Vértanúk útja, Karácsonyi János utca, Szent László utca, Bethlen Gábor utca, Csigakert, Mátyás király utca, Diófa utca, Híd utca, Akácos utca, Tiborc utca, Várkert utca. 

Szintén a Várkert utcából indul, és oda érkezik a IX. Várfürdő futás mezőnye is. A futók útvonala: Várkert utca, Városház utca, Hétvezér utca, Béke sugárút, 48-as utca, Corvin utca, Árpád utca, Béke sugárút. A Budrió ABC-nél visszafordulnak és a Kossuth tér érintésével a „Határtalan – Arany-maraton” útvonalán érkeznek a vár elé. 

A rendőrség kéri a sportrendezvényeken résztvevőket, hogy a balesetek megelőzése érdekében tartsák be a rendezők utasításait. Az útvonalak biztosítása miatt több helyen forgalomkorlátozások lesznek. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat, illetve a szervezők, a polgárőrök és a rendőrök jelzéseit. A forgalmirend-változások és a várható nagy forgalom miatt óvatosan, körültekintően kell közlekedni. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)