Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Felújították a bicerei utat

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. május 05. 15:20
Felújították a bicerei utat
A tűzoltók, a mentők és az ebédszállító autók is gond nélkül juthatnak el a külterületi ingatlanokhoz

 Képünkön (balról jobbra): Galbács Mihály, Nyíri Mihály, Fitor Sándor, Komlósi Erzsébet és Aranyos István

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Lakossági és önkormányzati hozzájárulásból újult meg a közelmúltban a bicerei út, a külterületi beruházás 700 ezer forintba került – közölte lapunkkal Galbács Mihály.

A terület önkormányzati képviselője elmondta: a körzetre elkülönített karbantartási keretből 350 ezer forintot biztosított a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete által kezdeményezett fejlesztésre.

Nyíri Mihály, a szervezet elnöke lapunk megkeresésére beszámolt róla: az egyesületi 32 tagja, valamint a településrész tanya- és kerttulajdonosai szintén 350 ezer forintot gyűjtöttek össze. Mint megtudtuk, a teljes összegből bazaltőrleménnyel borították az egy kilométeres földutat.

Az elnök hangsúlyozta: a tanyavilágban idős emberek és gyerekek is laknak, ezért különösen fontos, hogy csapadékos időben is akadálytalan legyen a közlekedés. Hozzátette: a megfelelően karbantartott úton a tűzoltók, a mentők és az ebédszállító autók is gond nélkül juthatnak el a külterületi ingatlanokhoz.

Kifejtette: az új útburkolat két nap alatt készült el, a munkálatokat a lakosok végezték el. Kiemelte: a beruházást olyanok is segítették, akik nem tagjai az egyesületnek, így a fejlesztés mintegy negyven ember összefogása révén, az önkormányzat segítségével valósult meg. Hozzáfűzte: a szervezőmunkát Komlósi Erzsébet alelnök vállalta magára. 

 

A bazaltőrleménnyel felszórt út

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)