Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Dr. Elek Tibort választották meg a Gyulai Várszínház igazgatójává

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2017. április 27. 17:15
Dr. Elek Tibort választották meg a Gyulai Várszínház igazgatójává
Az irodalomtörténész november elsejétől töltheti be a vezetői pozíciót

Több mint kétharmados többséggel választotta meg a gyulai képviselő-testület dr. Elek Tibort a Gyulai Várszínház igazgatójává április 27-én, csütörtökön. A Bárka folyóirat irodalomtörténész főszerkesztője november elsejétől öt éven át vezetheti a teátrumot.  

Képünkön (balról jobbra): Görgényi ERnő és dr. Elek Tibor 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A színházigazgatói tisztségre hárman jelentkeztek, a szakmai bizottság közülük dr. Elek Tibor és Varga Marianna pályázatát ítélte alkalmasnak. A grémiumban Kosztolánczy Gábor, a budapesti MÜPA gazdasági vezérigazgató-helyettese, Mihályi Győző színművész, Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező, Szatmári Mihály, a Gyulai Várszínház műszaki vezetője, Kónya István, Gyula város alpolgármestere és Durkó Károly, a gyulai önkormányzat kulturális és oktatási bizottságának elnöke vett részt. A három pályázót a kulturális bizottság külön is meghallgatta, s úgy határozott, dr. Elek Tibort támogatja. A végső döntést a képviselő-testület hozta meg, amely szintén dr. Elek Tibor kinevezése mellett határozott 10 igen-szavazattal és két tartózkodással.

Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere az április 27-i, csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, dr. Elek Tibor végzettségét nézve bölcsész, ami azt jelenti, hogy a vonatkozó törvények értelmében teljes jogkörrel elláthatja a színigazgatói feladatokat. A József Attila-díjas irodalomtörténész régóta kötődik a színházak világához, ilyen téren kifejtett tevékenységét 2009-ben a Gyulai Várszínház Sík Ferenc-nívódíjjal jutalmazta. A város elöljárója úgy fogalmazott, örül, hogy egy helyi ember elismert alkotóként kerül a várszínház élére. Dr. Elek Tibor pályázatában vállalta, tovább viszi azokat az értékeket, amelyeket a gyulai teátrum eddig is magas nívón képviselt.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

A színházi élethez fűződő három évtizedes kapcsolatáról dr. Elek Tibor is beszélt. Aláhúzta, a Gyulai Várszínház nemrég elhunyt előző igazgatója, Gedeon József kérésére tanácsadóként korábban már részt vett az intézmény munkájában, számos program létrehozását segítette, többek között a 2013. évi drámapályázat lebonyolítását, megírta az első ötven év történetét, kétévente megszervezte az Irodalmi Humorfesztivált, tíz éven át szerkesztette a teátrum műsorfüzetét, és első kritikáit is ennek a színháznak az előadásairól írta.

Kifejtette: a pályázatra benyújtott szakmai koncepciójában a Gyulai Várszínház azon elemeit emelte ki, amelyeket meg szeretne őrizni. Ezek közé tartozik az összművészeti fesztivál, amelynek keretében az itt létrejött produkciókra helyezné a hangsúlyt. Emellett feltámasztaná a történelmi drámák bemutatásának hagyományát, nagyobb teret engedne a kortárs magyar színműveknek, és igyekezne Gyulára hívni a legnevesebb színészeket, rendezőket ideológiai beállítottságuktól függetlenül.

A Shakespeare Fesztivál kapcsán dr. Elek Tibor kijelentette, anélkül, hogy minőségbeli romlást okozna, a rendezvény a közönség számára befogadhatóbb és rövidebb lesz a jövőben. Az így megspórolt energiát más jellegű tevékenységre fogják fordítani.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az újonnan megválasztott színigazgató az ország legjobb kamaraelőadásait szeretné Gyulára invitálni, azzal a szándékkal, hogy a fiatal publikumot is megnyerje a teátrum számára. A Kortárs Művészeti Szabadegyetemen arra teremtene lehetőséget, hogy a részvevők megismertessék a nagyérdeművel önálló alkotói hitvallásukat.

– A cél a korszerűsítés, a megújítás – mutatott rá dr. Elek Tibor a megválasztását követő sajtótájékoztatón. Aláhúzta, a gyulai színháznak közönségbarátnak és széles körben népszerűnek kell lennie. A személyét ért támadásokat illetően megjegyezte: soha senkinek nem volt az embere, mindig a saját útját járta, a továbbiakban is erre fog törekedni.

A várszínház igazgatói posztját november elsejéig Varga Marianna, az intézmény jelenlegi megbízott vezetője tölti be dr. Elek Tibor kifejezett kérésére.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)