Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A felsőház élére álltak az amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. április 24. 15:45
A felsőház élére álltak az amazonok
KRSE–Gyulai Amazonok 3–6 (1–3)

Az NB II.-es futsalbajnokság felsőházi rájátszásának 3. fordulójában a Gyulai Amazonok csapata a Készenléti Rendőrség SE együtteséhez látogatott. A mérkőzés pikantériáját az adta, hogy a nyugati csoport bajnoka fogadta a felsőházi tabella második helyén álló gárdát. 

____Eredeti-20170423_182846.jpg

Csúcsra törnek az amazonok

Forrás: Gyulai Amazonok

Gyulai Amazonok: Csontos Zsanett, Perjési Rita, Fülöp Diána, Erdélyi Angéla, Pilán Tímea. Cserék: Kurai Nikolett, Szilágyi Zsanett, Bálint Rebeka, Balogh Noémi. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

A hazai csapat igen képzett labdarúgókból tevődött össze, akik jó pár éve együtt rugdossák a labdát. Ennek ellenére a fürdővárosi együttes nem érkezett feltartott kézzel a fővárosba. Molnár Zoltánné együttesének minden pontot be kell zsebelnie, amennyiben partiban akarn maradni a bajnoki címért való küzdelemben.

A mérkőzés kezdeténél a taktikailag is jól felépített hazai együttes jól tartotta a labdát az ellenfél térfelén. A gyulai lányok azonban már a 3. percben betaláltak, amikor egy gyönyörű akciót követően Bálint Rebeka vette be a hazaiak kapuját. Hat perccel később Balogh Noémi duplázta meg a vendégelőnyt. A következő találat Pilán Tímea nevéhez fűződik, aki nem teketóriázott a kapu előtt, így háromgólosra növelte csapat előnyét. A hazai gárda erejéből az első félidőben csak a szépítő találatra futott, amikor egy szép szögletvariációt követően Tóth Bianka talált a fürdővárosi kapuba (1–3).

A második játékrészben a kiváló formában lévő Bálint Rebeka és Balogh Noémi kettős tovább növelte a „várvárosiak” előnyét. Az utolsó vendég találatot Erdélyi Angéla értékesítette a 34. percben, amivel már 1–6 állt az eredményjelzőn. A fővárosi együttes egy villanásnyi időre feltámadni látszott, amikor Tóth Bianka két gólja korrigált kissé az eredményt. A hazaiak mindent megtettek a pontszerzés reményében, de az egyénileg és csapatban is jobb napot kifogó amazonokon nem találtak fogást.

Gólszerzők: Bálint Rebeka (2), Balogh Noémi (2), Erdélyi Angéla, Pilán Tímea.

– Mindenképpen tartani szerettük volna jó formánkat, hiszen ha meg szeretnénk előzni a Salgótarjánt a tabellán, ahhoz nem szabad pontot veszítenünk a rájátszásban. A lányok átérezték a mérkőzés fontosságát, és mindenki száz százalékos teljesítményt nyújtott a mai napon. Külön kiemelném Balogh Noémi, Bálint Rebeka és Pilán Tímea játékát, hiszen nagyban hozzájárultak a három pont megszerzéséhez. A csapat minden egyes tagjának gratulálok, folytatjuk tovább a megkezdett munkát, ezúttal a tabella éléről – értékelt elégedetten Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)