Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Házhoz mennek a rendőrök

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2017. április 20. 16:15
Házhoz mennek a rendőrök
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye

Sarkadon folytatódik a Házhoz megyünk elnevezésű bűnmegelőzési program. A rendezvényen lehetőség lesz a  kerékpárok díjmentes regisztrációjára.

 

Fotó: Gyulai Hírlap 

Sarkadon az Ady Endre–Bay Zoltán Gimnáziumban és a Sarkadi Általános Iskolában április 27-én délelőtt kezdődnek a bűnmegelőzési előadások. Ezután 13 óra és 16 óra között a Templom téren kialakított információs pontnál várják az érdeklődőket, majd 15 órától a Bartók Béla Művelődési Központban tartanak lakossági fórumot a rendőrség szakemberei.

A vagyonvédelmi tájékoztató mellett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának rendőrei mindkét helyszínen a BikeSafe-alkalmazást is bemutatják, és lehetőség lesz a kerékpárok díjmentes regisztrációjára.

Az országos kezdeményezés megvalósításában a rendőrség mellett részt vesznek az önkormányzatok, a polgárőrszervezetek, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara képviselői. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)