Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Árpád-kori érméket és friesachi denárokat találtak Békés megyében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MTI • HÍREK • 2017. április 18. 12:15
Árpád-kori érméket és friesachi denárokat találtak Békés megyében
Tótkomlós határában kerültek elő az értékes leletek

Több mint 640 érméből álló leletre bukkantak az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum munkatársai márciusban Tótkomlós határában. Az érmék között vannak Árpád-kori fizetőeszközök, friesachi denárok és egy angol penny is – hangzott el kedden a múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

____Eredeti-Download.jpg

 

Fotó: MTI – Rosta Tibor

A kincsleletről az amatőr helytörténészként és fémkeresős munkatársként dolgozó Kerekes György olvasott egy 1926-os Szegedi Dolgozatok nevű kiadványban. Egy 1800-as évek végéről származó kataszteri térkép alapján beazonosította a kincs lehetséges helyét, és a múzeum munkatársaival, valamint nyolc fémkeresővel közösen – a Körös-Maros Nemzeti Park engedélyével – rábukkantak a 644 érméből álló leletre – számolt be Rózsa Zoltán, a múzeum igazgatója.     

Bíró Gyöngyvér régész elmondta: a 620 friesachi denár mellett II. Géza 22 érméjét, egy III. István-korabeli érmét és egy angol pennyt találtak, utóbbi I. (Földnélküli) János angol király idejéből származik.    

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)